Örsi-Somlyó 18+8 TT - ahogy én láttam...

Kellemes óév-búcsúztatás stílusosan: ez számomra az Örsi-Somlyó teljesítménytúra. Kiválóan szervezett és rendezett esemény, ahol mindig járhatok új, eddig ismeretlen ösvényeken, gyönyörködhetek a Magyar Tengerben, és finomságok között válogathatok, kedves kínálás és fogadtatás közepette.

Öten keltünk útra Szombathelyről a varázslatos Balaton-felvidék vonzásának engedve: egy laza, év végi kirándulást terveztünk. Idén Csopakot választotta Edina, a főrendező rajt-cél gyanánt. Már ez önmagában elég indok lett volna számomra: nagyon szeretem ezt a helyet, megannyi látványosságával, és sajátos hangulatával. Edu túráin számomra alap, hogy a rövid táv is afféle „kötelező” darab: nem elhanyagolható módon ez annak is betudható, hogy azon jelvény a díjazás… nem is akármilyen! Azt sem bántam, hogy túratársaim inkább a 18+8 megoldást választották: elég könnyen elengedtem a 33-as távot. A fajszi kálváriát nagyon szeretem, de idén jó párszor alkalmam nyílt felkeresni.

A Csonkatorony mellett haladunk el, de jövünk még ide, most nem vesztegetjük az időt. Hohó, viszont a Csákány-hegy!... Rögtön azzal kezdünk. Imádom! Klasszikus Balaton-felvidéki hegy számomra: talaja, fái, hangulata… meg az errefelé szinte kötelező kilátó. Megvan minden, indulhatunk! Együtt vágunk neki az emelkedőnek, és meg is toljuk, ahogy azt kell. Vagy talán jobban is: Laci dünnyög, hogy ez bizony nem „laza, év végi kirándulás”.

A kilátónál persze már együtt a csapat, és a panorámát sem hagyjuk ki. Pedig a látási viszonyok elég szerények, különösen a két nappal ezelőtti Évzáró túránkhoz képest, ahol az Írott-kőről elképesztő messzeségek is kivehetők voltak. Ezúttal a Tihanyi-félsziget is csak hellyel-közzel mutatja meg magát, de a látvány persze így is lenyűgöző.

Elhagyjuk az eddigi (balatoni) kék jelzést; annak háromszögű változatát választva. Esőcseppeket érzünk, ahogy elindulunk lefelé: no lám! Mégsem ússzuk meg? Nem értett egyet minden időjós – kérdés, ki találja el? Egy-két perc után megnyugodhatunk: ez most elállt. Lábunk elé figyelünk a sok kisebb-nagyobb szikla, kő miatt, de azért kellemesen bele is lehet kocogni. A jelzések kissé ritkák, de teljesen elegendőek – így jutunk le a Nosztori Kalandparkhoz.

Jelzés- és platform-váltás van itt. Piros körre térünk – és sík vidékre. Az eddigi erdőket is lecseréljük ligetes-füves, jellegzetesen felvidéki tájakra. Kellemes tempóban, lazán haladunk előre: az ösvények kiválóan alkalmasak jó kis beszélgetésekre. Élünk is a lehetőséggel – nem csoda, hogy (egy szalagozott szakaszra térve) hamar felbukkan a bánya. Itt sem jártam még, csak a közelében! Őskori festékbányákat találtak itt; sokadik igazolásául, milyen régen lakott és civilizált környéken barangolunk.

Visszakanyarodunk, újra jelzett ösvényeken haladunk előre: megérkezett a piros sáv. Ezen jutunk le a közkedvelt Király-kúthoz. Mindig öröm ide betérni: szépséges kis völgy, esőházzal és asztalkákkal. Meg persze a friss, kellemes víz, amiből most is merítek – dacára az éppen belecsobbanó kis béka látványának…

Aztán a kis patak egyre bővül, ahogy haladunk lefelé – a hídnál még egy csoportképre is megállunk.

Itt sárgára váltunk, elköszönünk a pirostól – de a pataktól nem, szerencsére. Jobb kéz felől kísér bennünket, igen kellemes hangulatot kölcsönözve utunkhoz. Felette tornyosuló sziklák adnak további vadregényes látványt, bámészkodni valót.

Újabb híd a Király-kúti patak felett, újabb átkeléssel. A csobogó, helyenként apró zuhatagok látványával is kényeztető vízfolyást immár balkéz felől mellőzzük, akárcsak a partján látható gyerektábort is. Egy itteni nyári esküvőt idéz fel Márk, nekem pedig kisebb eltévedés jut eszembe… sok emlékünk fűz ide is.

Felsőörs közelébe érkeztünk, és itt a – közben hozzánk szegődő – zöld sáv balra felmegy. Két túratársat visszahívunk róla: innen a piros vezet bennünket. A szabadtéri színpad (és szép fűzfák) mellett a falu főutcájára jutunk ki – pompás rálátással a román kori alapokkal bíró templomra. Pár lépés, és itt a következő ellenőrző pont: a Civilház.

Dínom-dánom fogad, ami Edu túráin nem meglepetés, de mindig újra jóleső és különleges. Házi finomságokkal traktálnak a kedves pontőrök, nem győzünk megjegyezni a kínálatot. Pompás pástétomot választok, majd megkóstolom az édes-szekciót is. Nem bánom meg ezt sem! Nagyon finom minden: sütik és lekvár, kalács… hozzájuk pedig jóféle forralt bor. Nem is könnyű nekivágni újra az útnak! Ha meg előre pillantok, már szépen ott tornyosul a következő cél: a névadó Somlyó. Hát hajrá, dolgozzuk le a szerzett kalóriákat!

A tornyosul szó szerint értendő: a kilátó – ami pontos mása a reggeli Endrődi-kilátónak – meghatározó látvány a hegy tetején. Újabb különlegesség következik: nem a két, igencsak ismert kék háromszög egyikén megyünk fel! Ezúttal észak felől „támadunk”, egy jelzetlen ösvényen. Persze jelzett így is: sok-sok szalag segít – sőt, Edina egyedi kis laminált jelzéseket is kreált. Egy kis tüskés-szedres kezdeti szakasz után rendkívül látványos hegyoldalnak örülhetünk. Már amikor levegőhöz jutunk… ez az oldal ugyanis meglehetősen meredek. A pompás sziklák között azonban így is nagyszerű élmény feljutni!

A tetőre érkezve meg is jegyzem a pillanatot. Innen, takarásban ugyan, de újabb oldaláról ismerhettem meg ezt a hegyet és kilátót.

Itt is kódot írunk, majd jöhet a lépcső és a felső szint, természetesen. Ahol aztán – a pompás panorámán kívül – meglepetés is fogad: titkos EP, újabb kód!

Nem sokat, de mintha javult volna a kilátás. Jobban kivehető Tihany, és kellemes körülnézni Alsóörs házain is. Meg persze jobbra! A szomszédban Lovas, még messzebb Paloznak tűnik fel – azon után pedig a mai cél, Csopak.

Gyerünk, jó lenne délre beérkezni! Számolgatunk: lehetségesnek tűnik. Meg is kocogjuk kicsit a kék háromszög lejtőjét, és újra szalagozás jön. Ennyire sokszor megjárt, ismert ösvények környékén ezt nagy ajándéknak tekintem: újabb ismeretlen szakaszok, járatlan utak következnek. Ezeken jutunk át az említett Lovasra – és ott is kis mellékutcában tűnnek fel a kis templomok tornyai (és egy újabb meglepi-pont).

A folytatás aztán már a kéken következik. Ami meg arra kiváló, hogy nyári és őszi emlékek toluljanak fel. Így folytatjuk tovább – Lovas, majd Paloznak határában, szőlői között. Sok-sok borospince, lakó- vagy pihenőház, nyaraló között, beleértve a Pongrácz-kastélyt is.

Elhagyjuk kedvenc kék nyomós kutunkat, szőlőkön vágunk át, többször felidézzük a Nyitott pincék túrát is… És igen, máris beérkezünk Csopakra, szól a déli harangszó, mi meg bekanyarodunk a célba. Átvehetjük a díjazásunk, és mivel András igencsak sietősre veszi, mi is próbálunk igyekezni.

A Csopaki séta következik: nyolc kilométeren nyolc ellenőrző pontunk lesz. Ehhez mérten böngésszük át az itinert: nehogy valami is kimaradjon. Első célpontunk a vasútállomás: a kis felújított mozdony melletti oszlopon vár az első kód.

Kísérjük a főutat, meg a vágányokat, de már a túloldalon. Aztán letérés, retró hangulatú „házgyári” házak és üdülők között. A Szt. József-forráshoz érkezünk, megvan az irányítószám, a második kód is. Jöhet a kikötő! Addig kellemes nádasokat mellőzünk – és persze A Nagy Vizet. Csodaszép színnel kápráztat el, amit igazából aztán az említett kikötőnél csodálhatunk meg leginkább.

A kód után („Chopok”, Csopak régi neve) folytatjuk utunkat. Elképzeljük ezt a csendes, kihalt bazár- és evő-ivó sort nyáron, napsütésben sok száz emberrel. Megcsodáljuk a díszkutat is az elegáns szállodák és panziók karéjában, és követjük a part vonalát, továbbra is.

A Csillagvártánál nemes egyszerűséggel a „bor” szó kerül a lapunkra (de vajon miért?). Itt már észak felé tartunk, vissza a műúthoz. Az amelletti kerékpárúton folytatjuk, továbbra is keleti irányba. Észak felé tekintve láthatjuk a pompás hegyeket – beleértve a ma is meglátogatott Csákány-hegyet.

Déli oldalon továbbra is a Balaton partján, nádasok mellett haladunk. Kellemes látvány. Így gondolhatták ezt azok is, akik a következő EP-nél, a paloznaki kerékpáros pihenőnél hoztak létre egy Madárvártát.

Itt a Loznik kódról megtudhatjuk, hogy ebből a szláv szóból ered a község neve („szőlőskerek alatt”).

Itt nincs átkelőhely a forgalmas úton – ám tovább haladva aztán megértjük a kis kunkort az itineren. Az út alatt ballagunk át az északi oldalra, de a Lovasi-séd (patak) is itt olyik bele a Balatonba.

A Balaton, amitől itt veszünk búcsút, ezentúl a hátunk mögött lesz. Előttünk pedig az említett hegyek. Ebből következően utunk innentől emelkedőbe vált: szerényen ugyan, de felfelé visz. Bejutunk a falu központjához, ez is ismerős már – a Sárkányos-kút is megvan. Akárcsak a templom és a Szt. Donát-szobor, ahol a „Jazzpiknik” kód kerül a lapra.

Némi esőcseppek borzolják a kedélyeket, de továbbra is megelégszik ennyivel… Bár előttünk sorjáznak a stációk, a kálvária-járás ezúttal elmarad. Balra térünk, ismeretlen szakaszon megyek megint – de aztán újra járt útra érkezünk. Olyannyira, hogy itt már ma is voltunk. Csopak felé megyünk, de még a beérkezés előtt jobbra, felfelé kanyarodunk. Ranolder püspök kastélya következik: utolsó előtti kód.

És jöhet Csopak, meg a Csonkatorony. És az utolsó (vicces) kód, ami a közeli Nosztori-völgyre utal: „No sztori”. És a cél, immár másodjára is! Szép oklevél újra, gratuláció… igen, igen, köszönöm: de hadd lássam a jelvényt már! Nem is okoz csalódást: rendkívül igényes, részletgazdag, míves darab. Igen kellemes élményekkel köszönhetünk el – már most kíváncsi vagyok, vajon a jövő évi Örsi-Somlyó merrefelé vezet majd?