Gyalogosok a
vonatért: leegyszerűsítve erről szól ez a túra, amit évek óta rendeznek a műemlék
Bakonyvasút vonala környékén. Változott az útvonal, sőt, az események szervezői
és neve is eközben, de a lényeg nem. A Bakony szép – és kevésbé ismert – tájain
barangolhatunk, és – legalább egyszer – a vasutat is használjuk.
Második éve Eplényből indulnak a tél végi Mozdulj-túrák;
természetesen a vasútállomás épületétől. Rövid távon 13 km-t lehet teljesíteni,
míg a hosszabb szakasz 25 kilométernyi élményt kínál. A tavalyi kellemes
emlékek idén újra ide csábítottak bennünket: két öcsémmel sikerült is a célul
kitűzött nyolcas rajtot megvalósítanunk. Ezt persze egy kis számolgatás előzte
meg: Zircről, a célból 13:11-kor indul vissza a vonat, amit el kell érnünk. A
tavalyi négy órás teljesítést vettük alapul, és így – biztonsági ráhagyással – öt
órával számolunk. Ennek elégnek kell lennie – ha nem, akkor marad a futás!
Kissé csípős reggel, de ígéretes derűs ég és előbúvó nap
fogad, meg sok parkoló autó. Szerencsénkre egy-két nevező van csak előttünk –
mint később megtudtuk, a vonattal érkezők kevésbé voltak szerencsések. Helyi
túra, igaz, de ma igen sok induló választotta ezt a túrát. Persze, közrejátszik
ebben, hogy idén Cartographia Kupa-fordulós esemény, és része az
Észak-Dunántúli Kupának is. Én magam is részt veszek ezeken évek óta – élek
tehát az alkalommal, és begyűjtöm mindkét füzetet. Utána aztán igyekszem is
kifelé, két öcsém után, szabadulván a forró cserépkályha hőjétől. És máris
követjük a szalagokat, lejtő és emelkedő vár mindjárt az elején. A terep
egészen kellemes, jól járható, gyorsan eljutunk a faluig, ami határozottan
északabbra fekszik vasútállomásától. Kertek alól, hátulról mellőzünk néhány
házat, és nekivágunk a mai első (és nagyjából egyetlen) komolyabb
szint-emelkedésünknek.
Az Ámos-hegy magasodik előttünk, de a felvezető út is
teljesen rendben van, szépen haladunk felfelé. Kis pihenők, és máris felbukkan
az első ellenőrzőpont, ahol barátságos személyzet kínál többféle édességet is.
Szőlőcukrot választok, míg pecsételnek, de máris megyek a kilátó felé, ahonnan
360°-os panoráma tárul fel. A látási viszonyok is jók, így kiválóan kivehetők
nemcsak a közeli dombok, falvak, de a horizonton a Bakony teteje, azaz a
Kőris-hegy is. A mellettünk-alattunk futó sípályán hosszú fehér foltok jelzik:
nem régiben itt még a tél volt az úr. Távolabb persze Zirc is feltűnik, ami így
légvonalban egészen közelinek hihető – de mi tudjuk, hogy addig még egy
fordított „C”-betűn fogunk eljutni. Neki is vágunk: emlékezünk tavalyról a
következő szakaszra, ami kiváló futópálya. Most sem okoz csalódást, kiváló
tempót lehet itt tolni. Az utolsó részen jobb is, mint előző évben: az akkori
puha, helyenként saras részek most remek állapotban vannak, igen hamar
leérkezünk.
A Malom-patak völgyében egy szép fahídon kelhetünk át, és
láthatjuk a kis tavat, befagyott állapotában. A környező domboldalak is havasak
itt-ott, de a pompás napsütés és a folyamatosan melegedő hőmérséklet azért jelzi,
hogy a tél végén járunk már. Rátérünk a Közép-Dunántúli Piros vonalára, és
egészen Alsóperéig azon haladunk. Közben meredek oldalak között jutunk előre, majd
letérünk az erdészeti útról; saras rész következik. Szerencsére még ez is a járható
kategória – a tempót nem veszi vissza érdemben. Elhagyjuk a Köves-kutat, majd
jobb kéz felől remek rálátás nyílik a tájra – egészen a Balatonig! Aztán hosszú
egyenes, és jöhet az ereszkedés Alsóperére.
Idén nem kell elmennünk a vadászkastélyig: most jóval
közelebb, a rendezvény-központnál találjuk a második pontot, ahol a bélyegző
mellé egy Balaton-szelet is jár. Vizet is tölthetünk, és egy érdekes
jelvény-kiállítást is megtekintünk. Az Arborétum azonban így kimarad, tehát
irány a következő EP! A rajtnál elárulták a rendezők, hogy itt a gerincen
szerettek volna vinni bennünket, de sajnos nem kapták meg a szükséges
engedélyeket. Marad tehát a tavalyról már megismert aszfaltos út; ezen haladunk
a gyönyörű napsütésben.
Tél van, észleljük, hiszen fagyos-jeges patakot
metszünk. Tavasz van, a vak is látja: a mogyoró barkái remekül szemléltetik…
Balról mindeközben pompás rálátás nyílik a Bakony környékére: a tekintet kényelmesen
elvándorolhat a már meghódított Ámos-hegytől egészen az említett Kőrisig.
Kisvártatva kereszteződés következik, de ezúttal nem itt,
hanem feljebb lesz a következő ellenőrző pont: idén felmehetünk a Csengő-hegyi
kilátóhoz is. Köves szakasz jön, emelkedővel, de szerencsére nagyobbrészt
kiválóan járható. Az előttünk haladók már jönnek visszafelé, ismerősöket is
üdvözölhetünk. Aztán füst kanyarog, hamar felbukkan a kilátó, pecsét és fotózás;
gyönyörködés a tájban. Majd mi is visszafelé vesszük az irányt, és az útról
kiderül, hogy futni is remekül lehet itt…
Aztán még egy kevés aszfalt, de Felsőperéig
már nem megyünk el rajta: szalagozás, jobbra letérés! Tavaly itt nagy sár volt,
és most is attól tartottunk már jó előre. Nem is tévedtünk: a szántóföld szélén
lassan haladunk, figyelni kell a lépésekre; ragad a cipőtalp. Erdős
szakasz következik, és ott már javul a helyzet; néhány száz méter után pedig újra kellemes
füves ösvény visz tovább. Őzek vágtáznak balra mellettem, pár méterig versenyt
futunk, aztán persze könnyedén elhagynak.
Jobbról sziklás gerincet csodálhatunk
meg, hosszan kísér bennünket. A Kis-Csiga-hegyen járunk, kellemes erdőkben,
gyorsan fogy az út. Balról a Perei-ér érkezik meg, majd nemsokára jobb kéz
felől egy romos épület jelzi, hogy Veimpuszta van előttünk. Meg azt is, hogy
ráérkeztünk az Országos Kéktúra vonalára: innen már – egészen a célig – minden
métert azon teszünk meg. A Gaja-patak mellett haladunk, helyenként jól járható, néhol saras szakaszokon. Réteken is átvágunk, néhol elég hiányos a Kék…
A táj változatos, gyönyörű bükkösben folytatjuk utunk, és emlékeink nem csalnak: hamar felbukkan Nagyesztergár község széle, ahol az utolsó EP személyzete fogad. A kapott kupont nem használjuk ki a szomszédos üzletben: jó esélyt látunk ugyanis a korai beérkezésre – és inkább a zirci kedvenc cukrászdánkra tartogatjuk az időnket. Így hát megnyújtjuk a lépést, áthaladunk a falun, ahol a kutyák (és ugatásuk) sokféleségét tapasztalhatjuk meg. Aztán letérünk az aszfaltról, szántások szélén ballagunk, a tavalyi barkás szakasz azonban most még szunnyad.
A rálátás Zircre azért szépen feledteti eme hiányosságot, és gyorsan odaérkezünk a város-táblához. Innen meg már csak egy gyors szaladásnyi a vasútállomás! Négy-tizenhárom, remek. A váróterem meglehetősen zsúfolt, de türelem kitűzőt és emléklapot terem. Meg pecséteket a füzetekbe, valamint gratulációt, kézfogást az egyik rendezőtől, akit már évek óta üdvözölhetek itt. És persze egy vonatjegyet Eplényig, hogy a túra nevét is szem előtt tartsuk…
Hála remek idő-gazdálkodásunknak, elhaladunk az Arborétum
mellett, megcsodálhatjuk a ciszterci Apátság pompás épület-együttesét. Igen,
természetesen beleértve a kiváló Monostori Cukrászdát is… ahol ismét kedves ismerős
túratársakkal találkozunk. És jöhet a hangulatos retró-utazás a teli
vasúti kocsikban, ahol még kolléganőmmel és kis csapatával is találkozhatok,
majd Eplényben leszállva egy igen kellemes kirándulással gazdagodva indulhatunk
hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése