Másodszor rendeztek
terepfutóversenyt és teljesítménytúrát az Őrségben, Magyarlak község környékén.
Tavaly kis családommal jártuk végig, idén ifjabb öcsémmel ismételhettünk.
Ezúttal sem bántuk meg!
Vasárnap csak indokolt esetben megyek túrázni (főleg ha
előző nap is voltam). Szentgotthárd környéke azonban mindig is szívem csücske
volt, és marad is – Magyarlakot tehát nem hagyhatom ki. Ráadásul közel is van,
a túra is rövid – azaz hamar otthon lehetek! Lacival gyors tempót tervezünk: jó
lenne hat feletti sebesség! Igen könnyű cuccal (és öltözékkel) szállunk ki a
kocsiból a Művelődési Ház udvarán, ahol kollégám kocsiját is felfedezem. Hála
az előnevezésnek és a gyors rajtoltatásnak, egy fotó után máris a tuja-sor
között megyünk felfelé, ki a házak közül.
A temető után érdemes visszatekinteni: pompás rálátás
kínálkozik a környékre. Aztán tovább, fel, itt a szőlőhegy, szalagok segítenek -
erősítenek rá a Mária-jelzésekre. Igen változatosan hullámzó rész jön, majd
kiérkezünk egy kis útra: ez kissé saras, de újra erdőbe jutunk, ahol kiváló az
ösvény. Meglepően kanyargó vonalú patakot ugrunk át, itt puha a terep.
Emelkedő
jön, kanyarog az út, de az M-jelzések és a szalagok is rendben vannak, nem
lehet tévedni. Túratársakkal találkozunk, néha meghökkentően nagy zsákokkal
mennek. Gerincen haladunk, a fák között távolra lehet ellátni. Kiváló az idő, a
pompás napsütés, a kék ég és az arany-színű avar szívet-lelket nyugtató.
Egészen magával ragad ez a környezet, és azon beszélgetünk, milyen remek
helyszínt találtak a környékbeliek vallásuk gyakorlásához.
Mert oda igyekezünk, a Sáfár-hegyi Mária-kegyhelyhez, ami
egykor a sáfárok lakóhelye volt. Mára ennek már semmi nyoma, de a szépen
felújított, rendben tartott zarándokhely a tájékoztató táblákkal és padokkal
sokakat csábíthat egy kis kirándulásra. Az itiner szerint itt szelfiznünk
kellene – szerencsénk van, túratársak megoldják ezt helyettünk. Éles jobbos
kanyart veszünk, itt is kiválóak az utak, lefelé tartunk.
A csörötneki
szőlőhegyet csak mellőzzük: látunk pár épületet, de ott is éles jobbra térés
visz tovább. Az erdő errefelé is igen szép, a fények varázslatosak, pazar
túra-terepen haladunk, sárga sáv jelzésen. Erdei útra érünk, jármű-forgalom
nyomain megyünk, ami persze sáros kicsit, de kemény, jól járható.
Megérkezünk a második – szintén önellenőrző – pontra, szúró-bélyegzőt nyomunk, és innen már a zöld sáv visz. Több túratárssal találkozunk, de tavaly itt már a futók is előztek bennünket. Most viszont – a korábbi rajtnak és a gyorsabb tempónak köszönhetően – megelőzhetjük őket. Nézzük az órát: jól állunk, a lejtőkön kellemeseket kocogunk, futunk. Jobbról egészen varázslatosan sűrű fenyves, balról fakitermelők – ez utóbbinak persze kevésbé örülünk. Balos hajtű-kanyar, tavaly itt tévesztettünk kicsit; most figyelünk, nem hagyjuk, hogy az út „vigyen”, betérünk jobbra az erdőbe a zöldön. Hullámzó terep, de az ösvény itt is jó minőségű, élvezetes a futás. Leereszkedés jön, alattunk a műút, távolabb pedig már feltűnik a tó.
Átvágunk az úton, technikás szakasz, de hamar a Hársas-tó
partján találjuk magunkat. Mint mindig, most is nagyon szép – így befagyottan
is. Rászánok egy kis időt a panoráma-képre, mert egyszerűan annyira kínálja
magát… és utánaeredek Lacinak. Esőházak, pihenőpadok mellett jutunk előre, majd
kiérünk a mesterséges tó északi végére, a gáthoz.
Innen meg már csak pár méter
Máriaújfalu, a maga kanyargós útjaival. Nem sokáig megyünk azokon: harangláb,
majd jobbos letérő a házak között, és ki is érkezünk a községből. Az aszfaltos
út földútra vált, ami most is meglehetősen saras – főként az árnyékos részeken.
Szerencsére sok a nyílt, napsütötte rész is, ahol egészen száraz, jól járható –
sőt, futható. Kedélyes szenior-korú társaságot előzünk, jókedvűen haladnak, ügyet
sem vetve fagyott-saras útjukra.
Itt ugyanis egészen kemény részek is akadnak a hatalmas
fenyők árnyékában – cserébe a haladás is jóval gyorsabb. Élünk is a
lehetőséggel, mert az óra igencsak biztató adatokat mutat: a két és fél
(esetleg három) órásra tervezett túra alig fog két óra fölé csúszni, ez már
látszik. És ez be is igazolódik: a kertek alatt (pontosabban felett) elérkezünk
a falu közepe környékére, az ismert tuja- és fenyősoron visszatérünk a
főutcára, és bekanyarodunk a Művelődési Házhoz. Szuper 2:07-es időt látok az
órán, amit a mögöttünk haladó futók persze alaposan megmosolyognának, de mi
igen elégedettek vagyunk Lacival. Lazán hat felett teljesítettünk, igen
kellemes hangulatban, sokat beszélgetve. Megkapjuk a kitűzőt (emléklap majd email-ben
lesz), Viktor gratulál és étel-itallal kínál. Kétféle szendvicsből
választhatunk, amihez igen jól esik a forró tea. A ráadás gofrit mi kihagyjuk,
inkább egy átöltözés után a vasárnapi ebédet célozzuk meg. Merthogy még arra is
sikerült hazaérkeznünk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése