A Soproni-hegység minden évszakban jó választás, főként, ha túrázással kívánjuk eltölteni az időt.
Mint általában, ezúttal is
felkészültem a túrára – és határozottan érdemes is volt. A rajt helyszíne
ugyanis nem egyezett a TTT oldalán előzetesen
közölt adattal: a Kis Kakukk helyett egy másik vendéglő, az
Erzsébet-kertben lévő Bözsi büfé elől indultunk. A
szervezőkkel nem csak ezt, hanem az útvonalat és ellátást is egyeztettük, tehát
minden tekintetben tudtam, mire számíthatok. Korábban is túráztam már ennek az
egyesületnek a szervezésében, és ezúttal sem csalódtam. Barátságos hangulat,
afféle „senior”-csapat fogadott, akiknél nyugodtan hagyom a rajt-célban az IVV-
és ÉDK-füzetemet, sőt, a kocsikulcsot is.
Gyors nevezés, utolsó egyeztetés,
és már útnak is indulhattunk kis feleségemmel. Ezúttal ugyanis ő kísért el: meg
tudtam győzni, hogy nem, nem lesz sok neki ez a húsz kilométer – még ha kevésbé
gyakorlott túrázó is. A Lővérek 40 TT-ről ismert szakaszon hagytuk el ezúttal
is a várost, azaz, az első kilométerek bizony aszfalt-koptatást jelentettek. A
soproni kék jelzés kifogástalan, de még itt is – akárcsak az út teljes hosszán
– fehér felfestésekkel tudatták velünk, merre is kell menni („bolond-biztos”
módszer). Néhol eltért a kéktől, de aztán az első ellenőrzőpontnál végképp
összefutottak a szálak. Addig sok szép házat, portát láthattunk, de annak azért
örültünk, hogy végre vége az aszfaltnak. Az EP-n két jó kedélyű úriember adta a
pecsétet, akikkel együtt örültünk a szeptemberi nyárnak. Aztán megkezdtük az
emelkedést: Kutya-hegy, majd a Valéta következett.
Előbb szőlők mellett
haladtunk, majd betérhettünk az erdőbe, ahol kiváló utak fogadtak – és kellemes
hűvös levegő. Emelkedők és lejtők után leszaladhattunk a 2. EP-re, ami
Görbehalom mellett, a Fehér Dániel-forrásnál volt. Barátságos fogadtatásban
volt itt is részünk: a pontőrtől még azt is megtudhattuk, hogyan juthatunk
vízhez a ránézésre kiapadt forrásból (csak le kell zárni tenyérrel kb. egy
percig). Köszönjük, sikerült: pompás hűs vízzel feltöltekezve vághattunk neki a
hosszú emelkedőnek.
A volt műszaki zár (K-) egyenes
szakasza után turistajelzés nélküli (de fehérrel itt is felfestett) úton
mentünk. A nyílt szakaszon bizony komoly meleg volt; már-már hőség. Nem messze
a Büdös-kúttól újra visszakerültünk a kékre, amin aztán sokáig folytattuk
tovább túránkat. Hamar odaérkeztünk a Muck-tető közelébe, ahol a 3. EP volt –
és igencsak nagy zsivaj. Egy nagy gyereksereget értünk itt utol: általános
iskolások csapatát. Egy kis beszélgetés velük, kísérőikkel és a pontőrökkel –
és már haladhattunk, sőt szaladhattunk tovább: ez a szakasz is remek
futópályának bizonyult. Tolvaj-árok és Bella-emlék: a jelzésekre gyakorlatilag
nem is igen kellett figyelni. Kis feleségem azonban itt már kezdett kissé
fáradni, így hát a – túra részét nem képező – pár száz méterre lévő
Várhely-kilátót sajnos kihagytuk. Talán majd jövőre!...
A halomsírok mellett elhaladva,
immár a Ciklámen-tanösvény lenyűgöző kanyarjaiban (és a Tacsi-árok völgyére
rálátva) haladtunk előre, kis pihenőt is beiktatva. De a zsivaj közeledik:
próbáljuk meg megőrizni a szerzett előnyt! Aztán Hétbükkfa – és már elénk is
bukkant a Károly-pihenő, ahol a 4. EP személyzete fogadott. Nem csak pecséttel:
itt zsíros kenyér és friss víz is jutott. Kissé fura nekem, hogy ez a szervező
gárda nem a célban, hanem – immáron többedszer – a túra utolsó ellenőrző
pontján adja az ellátást. Ez így lerontja a szintidőt, ami nem mindenkit zavar
(szerintem őket se…), de ha ez is szempont valakinek – én ilyen vagyok – akkor
talán jobb lenne a szokásos módszer. Hozzáteszem: praktikusabb is, nekik is.
...Innen már csak kellemes
ereszkedés a célig! És tényleg kellemes, mert itt próbálták, és sikerült is a
lehető legtovább elodázni az aszfaltot. Sokszor közel, néha mellette, de hosszú
szakaszon még az erdőben, jó minőségű ösvényeken juthattunk előre. Igazi
soproni hangulat, ahol a hegyek belenyúlnak a városba; üdítő érzés
megtapasztalni a természet jelenlétét. És igen, sikerült! Erzsébet-kert, újra,
mosolyok és gratuláció – természetesen elsősorban kis feleségemnek, aki remek
tempóban, a végén már kicsit fájó térddel, de még akkor is bele-belefutva
végigcsinálta, több mint egy órát bent hagyva a szintidőből. Emléklapot sajnos
nem, nagyon szép kitűzőt viszont kaptunk – meg persze IVV- és ÉDK pecséteket
is…
Összegezve: egy remek vasárnapot
tölthettünk a Lővérekben, ahol egy igazán átgondolt, becsülettel bejárt (és
jelölt) útvonalat járhattunk végig. A szervezőkön látszott a jó szándék, de még
vannak fejlődési lehetőségek is. Legalább opcionálisan, de megemlíteném helyükben a
Várhely-, a Károly- és a Sörházdombi kilátókat (jártunk mindhárom
közelében). Ár-érték arányban a túra szerintem korrekt volt, bár egy
emléklap beleférhetett volna (ígéret szerint ezentúl az is lesz).
Legközelebb is nagyon szívesen
jövünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése