Mindig add meg a
tiszteletet a hegynek, az erdőnek és a természetnek! Alaptörvény ez minden
túrázónak – és különösen is a teljesítménytúrázóknak. Egyetlen eseményt sem
szabad előre „leírni”, hogy könnyű vagy egyszerű lesz – ezt a szabályt ezen a
túrán igencsak megtapasztalhattuk.
A számok nem jeleztek nagy kihívást: 51,7 km, 1.132 m, és a
szintmetszetes ábra sem jelzett sehol bérchódításokat. A Sokorót, mint
tájegységet negyedszer készültem bejárni, és eddig egyszer sem jelentett komoly
megterhelést. A szép, békés táj egyedi hangulata, atmoszférája viszont újra ide
vonzott. Az plusz ráadás volt, hogy a tavalyi, első rendezésen csak a rövid
távon, 15 kilométeren tudtunk részt venni Laci öcsémmel, más aznapi program
miatt. Természetes, hogy a hosszú táv is kitűzött cél volt, idén tehát arra
neveztünk. A rendező egyesületet, a Bakonyi Kalandorokat ismerve pedig profi
szervezésre és kellemes ellátásra számítottunk.
A nyúli rajtba hárman érkeztünk, András barátunk-földink
azonban sérülés miatt csak a rövid távra jött. Itt várt ránk Ildikó, aki
viszont szintén az ötvenesen indult, és előre megbeszéltük, hogy együtt megyünk
ma végig. Örültem ennek, mert rendkívül profi, jó tempójú túrázónak ismertem
meg sok-sok találkozásunk során. A nevezés – mint minden BKTE- és BTHE-túrán –
igen gyorsan (kb. fél perc alatt) megtörtént, és itinerünkkel a kézben máris
átsétálhatunk a hatalmas kék rajtoltató kapu alatt. Pontban hét óra van: zöld
sáv jön és aszfalt, ki a faluból, a már ismert úton. Hamarosan a Szurdikhoz
érkezünk: ez a lösz-mélyút. Igen érdekes megoldást csodálhatunk meg, amit
máshol nem láttam: a magas löszfalba vájt-épített borospincék egészen egyedi,
sajátos hangulatot teremtenek. Aztán a Szt. Donát-kápolna szép állapotú épülete
látható balról, jobbról meg egy kellemes cseresznyefa… ami kellemesen színes,
hogy úgy mondjam.
És a rajt után alig két és fél kilométer után ellenőrző pont
– vagy inkább ellátó pont: Bedők bácsi pincéje. Némi rágcsa, meg innivalók:
választható szörp, szóda, bor és fröccs is. Négyen négyféle lehetőséggel élünk,
és persze megejtjük a bélyegzést is. Timiékkel is összefutunk, aminek örömére
pár fotó is készül hamarjában.
Aztán lassan elhagyjuk az utolsó házakat is – de pincéket
még sokáig mellőzünk, továbbra is magas löszfalak között. Így érkezünk egy elágazásba,
ahol jobbról megérkezik a piros sáv is – és majd mi is, remélhetőleg, néhány
óra múlva… Most azonban a fonódó jelzéseken balra megyünk, emelkedőn, erdők
közé. Ez itt a Szt. Márton gyalogos vándorút: az Új-erdőben haladunk. Hamarosan
el is érkezünk a Nyúli-hegy leágazásához, ami újabb EP mindenkinek.
Andrásnak azonban letérő is: a tizenötös táv itt jobbra visz, elköszönünk hát
tőle, jó utat kívánva, mi balra megyünk tovább.
Az eddigi három szalagozás kettőre csökken: a kék (15 km-es)
szintén jobbra megy, marad a piros (35 km) és a saját, fekete jelölésünk.
Turistajelzés szerint pedig maradunk a piros sávon, az Apátsági erdőben járunk:
ez már a Pannonhalmi tájvédelmi körzet. Mesélem társaimnak, hogy ezen a
szakaszon tavaly (a Pannonhalma 60 TT-n) kicsit eltévedtünk, most jobban fogok
figyelni. Na, ez olyannyira sikerül, hogy közben nem veszem észre a balról
mellőzött Rábaringet. Bosszankodok miatta, mert szerettem volna megmutatni
motorsport-kedvelő tesómnak. Hát majd legközelebb!
Zsellér-erdő, kisebb rétekkel, tisztásokkal – és kellemes
hűvös szakaszokkal. Ez bizony már
most nagy kincs, a kora délelőtti órákban is. Az idő ugyanis kimondottan meleg,
nyári, és tudjuk, hogy ez délutánig csak fokozódni fog. Akkor azonban (az
előrejelzések szerint) eső várható – a kérdés csak az, hogy mikor? Újabb ok,
hogy meghúzzuk lépteinket…
Kicsit kalkulálgatunk is: ötvenes túrákat általában
tíz óra környékén, vagy inkább azon belül szoktunk teljesíteni. Bízunk benne,
hogy ez most is tartható lesz, sőt… megcélzunk egy délután négyes, azaz kilenc
órás befutót is. Laci azért jelzi, hogy neki még csak harmadik ötvenese,
legyünk óvatos derűlátók. Mindeközben fogynak persze a kilométerek, és felbukkan
Jánosháza. Nem összetévesztendő a Vas megyei várossal: ez egy pihenőhely és menedékház az
erdőben, egy nagy tisztáson – igen kellemes, hangulatos helyen. Itt találjuk a
3. EP-t, ahol vizet és pezsgőtablettát is kapunk – az energiaszelet azonban
pont az orrunk előtt fogy el.
Egy fiatal srác csatlakozik hozzánk, Sanyi,
akiről kiderül, hogy győri, sokat biciklizik errefelé is, jó helyismerete van
tehát. Megyünk tovább, jobbról pompás gyümölcsöskerteket hagyunk el:
cseresznye- vagy meggy-ültetvény lehet. Megbizonyosodni erről nem sikerül, mert
fukar gazdájuk kerítéssel védi…
Pompás kilátású lejtő visz Ravazd felé, majd a falu is
felbukkan. Megyünk
a házak között, és felvetem társaimnak, hogy szívesen felmennék a
Sólymos-kilátóba, ha nincs ellenükre. Elfogadják az ötletet, és mindenki velem
tart – előbb azonban lekocogunk a IV. Béla-kúthoz. Kimondottan kellemes, hűs vizű forrás,
ami ebben a kánikulában igencsak jól jön. És pecsételünk is, hiszen itt is EP
van, egy jókedélyű pontőrrel.
Szőlőcukor és némi rágcsa is jut, majd
kulacsainkat megtöltve köszönünk el. Átvágunk a főúton, és a sárga háromszög
jelzésen megtesszük a kb. kétszer ötszáz méteres kitérőt. Ennek fele emelkedő,
igaz, de bőven megéri: igazán pompás, 360°-os panorámát láthatunk: alattunk a
fél Sokoró. A Pannonhalmi Bencés Apátság épületéről is remek fotót sikerül
készítenem, így hát elégedetten távozunk, és térünk vissza a S+, P+ jelzésekre.
Ez utóbbi vezet ki a faluból, megint gyümölcsösök (sőt,
gyümölcs-feldolgozó) mellett, de itt egy útmenti cseresznyefa is akad.
Könnyítünk kicsit szegénynek a terhén, és még jobb hangulatban folytatjuk
utunkat. A Rókavölgyi úton jutunk fel a Rekettyés-tetőhöz, ahol áttérünk a
sárga sáv jelzésre. A váltás – akárcsak a nap során bárhol – könnyedén megy: a
rendezők szalagozása szerintem tökéletes (hogy azt ne mondjam, bolond-biztos).
Sok árnyas erdő, erdei ösvény, és az itt jellemző löszös mélyút jut
osztályrészül.
Igen jól lehet beszélgetni, szépen haladunk, de s nyílt szakaszokon már nagy a
hőség. Márpedig
a Vadalmás pihenő után ebből is jut szépen: hamarosan bejutunk Sokorópátkára,
és ez természetesen aszfaltot is jelent. Az pedig szigorúan sugározza vissza a
felülről kapott hőt – sok helyen még a kátrány is olvadozik. Kis híján mi is – de
szerencsére újabb EP, a Zsé-Fa betérőnél. Friss szóda, nápolyi és
energiaszelet-kockák fogadnak: mi galád módon bepótoljuk az elmaradt adagunkat
is…
Itt van a féltáv – de ami még fontosabb: most 12,5 km-en át
nem lesz vízvételi lehetőség. Bent kóla és fröccs is kapható, meg persze élünk
a szódával is – így hát felfrissülve-feltankolva vágunk neki a túra második
részének. Elhagyjuk a falut, majd a remek környezetben pompázó szép focipályát
is, és újra mezők, majd erdők következnek. Néhol emelkedők is. Nem komoly egyik sem, de
vannak, és a melegben észrevehetők, igen.
Egy gerincen haladunk, jobbról szép
rálátással a mögöttünk hagyott falura. Aztán megint mélyutak, ahol elég szépen meg
tud szorulni a meleg levegő. Itt már megérkezik a piros szalagozás is,
jelezvén, hogy újra együtt halad útvonalunk a 35 km-es társakéval. Nyílt
szakaszok is jönnek, süt a nap szépen, és már eléggé (kicsit talán aggódva)
várjuk a Hatos-tölgyet. Ez a következő EP, és bízunk benne, hogy nem hagytuk ki véletlenül. De aztán
megnyugtat a fehér-sárga bója látványa: jó helyen járunk, és kis letérővel
odaérkezünk.
Igazán megkapó látvány a hat, közös tőről kinőtt hatalmas
tölgy csoportja. A bélyegző mellé finom cseresznye is jár, de nápolyi és szőlőcukor is akad.
Felfrissülve folytatjuk tehát, bár a levegő igen nyomott, a páratartalom komoly
lehet, érezzük minden lélegzetvételkor. Szóba kerül párszor a közelgő eső,
tudjuk-sejtjük, hogy csak idő kérdése. Aztán elköszönünk a sárgától, és Z+
jelzésre térünk át. Ez visz be Tényőre, ahol a Vadász betérőhöz megyünk.
Pecsételés, friss víz, pezsgőtabletta, édesség… újabb kóla és fröccs – ki-ki
ízlés szerint. Kilépve aztán nagy változásokat tapasztalhatunk: beborult ég és
erős szél. Esőszél, mondaná nagyanyám, és tényleg! Alig érkezünk ki a faluból
(mélyút és löszfal, megint), és az eleinte csak csepegő eső nekiered.
Esőkabátot veszünk elő Ildivel, Laci és Sanyi azonban ilyesmivel nem terhelte a
zsákját. Hamar kiderül, hogy jól döntöttek: a rövid, tíz-tizenkét perc alatt
ugyan kicsit megáznak, de a technikai anyag igen gyorsan szárad. Mi is hamar
megszabadulunk a dunszttól, és kaptatunk tovább felfelé.
Tényőhegy után, az Árpád-kút környékén ugyanis megint elég
hosszú emelkedő visz fel. A meleg azonban újra támad, és a páratartalom sem
lett kisebb… sőt. Szóval, lehet törölközni itt eső nélkül is, de szerencsére az
út is igen gyorsan száraz lesz, lehet haladni. Itt már P+ jelzésen vagyunk, és
jobbról meglátjuk a Z+ jelzést: itt csatlakoztak be a 15 km-es távon érkezők.
Ekkor már lazán az optimista kilenc óra környékén járunk, és látszik, hogy még
a tíz sem lesz meg. Sebaj, gond nincs: jó irányba megyünk, a társaság is igen
kellemes, és meglátjuk a Gyermektábort is.
Pecsételés, frissítés itt is, és
jöhet az újabb emelkedő, víkendházakkal és szép kilátásokkal a fák között. Közben folyamatos
jobbos íven haladunk – így jutunk fel a Lila-hegy tetejére. Geodéziai torony
fogad bennünket – és kedves pontőr, az utolsó pecséttel. Innentől már csak
lejtő – mosolyog, és neki is vágunk. Egészen rövid szakasz után pedig
rácsatlakozunk a reggeli kereszteződésnél a zöld sáv jelzésre, és ugyanazt az
utat megtesszük még egyszer, csak most fordított irányban. Újra a löszfal és a pincék (erősen vidám fiatal
társasággal), újra a reggeli cseresznyefa… És meg is érkezünk, szinte fekete
felhők az égen, de legalább hűvösebb levegőt hoznak. Az újabb esőt azonban
megússzuk, áthaladunk a kék kapu alatt, és célba érkeztünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése