Terepfutó verseny,
igaz, de ránk, teljesítménytúrázókra is gondoltak a rendezők. És milyen okosan
tették! Jól megfértünk egymás mellett, és számunkra nagy ajándék volt a sok-sok
turistajelzés nélküli szakasz, amiket most remekül végig jelöltek.
A Soproni Ünnepi Hetek 6 TT után negyed órán belül, kellemes
kis autózással Brennbergbányára érkeztünk Laci öcsémmel, ahol igen komoly
forgatag, emelkedett hangulat és élénk nyüzsgés fogadott. Hangosbemondó, zene,
óriási rajtkapu, kirakodóvásár különféle sportszergyártók holmiiból… Ekkor a
futók már persze mind úton voltak, de mi tízig indulhattunk, tehát nem kellett
kapkodnunk. Így aztán szántunk egy kis időt az „akklimatizálásra”,
szerelvény-igazításra, és igen gyorsan megkaptuk a rajtnál az itinert és térképet
(és egy pólót is, amit lehetett előre rendelni).
Tíz óra kettőkor indítom az órát, nekivágunk az első
emelkedőnek. Ismerős szakasz, a Havas-bérc környéke szerepel a Lővérek 40 TT
vonalában is. Kicsit szuszogtató, de bemelegítésnek pont ideális. Hozzá társul
a kellemes nyári időjárás is, ami nyílt szakaszokon igencsak meleg – de
szerencsére többnyire erdős-árnyas részeken tartózkodunk. Jobbról látszik egy
gerinc: november óta Danitól tudom, hogy az a Poloskás-bérc, a kis torony pedig
a Béke-kilátó. Most meg már azt is, hogy oda is feljutunk hamarosan, csak előbb
megteszünk egy szép vargabetűt. Előbb felfelé, mellőzve Görbehalom szélét, majd
vissza délnek. Közben azonban érintjük a Vörös-hidat, ahol az első
ellenőrzőpont személyzete fogad.
Ezen a túrán
ismeretlen dolog a pecsételés: mind a nyolc EP-n szúróbélyegző fogad, mindig
más és más mintával. Ezzel lyukasztjuk a rajtban kapott kartonlapot: egyszerű,
kényelmes és gyors (és a lapocska is kis helyen elfér). Hagyományos itiner
nincs is, csak egy színes térkép. Igen hamar kiderül, hogy erre sincs semmiféle
szükség… A futókra való tekintettel a pályát elképesztően precízen, részletesen
és aprólékos gondossággal jelölték végig a rendezők. Szalagozás, táblák, nyilak
és pink felfestések mindenütt! Igaz, szükség is volt rá: a nyomvonal túlnyomó
többsége turistajelzés nélküli utakon vitt. Ez először aggasztónak tűnt, de
aztán kiderült, hogy felesleges volt ettől tartani. Sőt: így sok gyönyörű részt
megismerhettünk, ahová klasszikus túrán nem vittek volna.
…Szóval, lyukasztás az első ellenőrzőponton - és frissítés
(igen, már itt is banán, víz és izó, szőlőcukor fogad), majd egy határozottan
meredek kaptató következik. A futóknak itt egy kis külön versenyt is
beiktattak, 1200 méteren, tekintettel a komoly szintemelkedésre (ezért különdíjként
egy cipőt nyerhettek). Minket is megdolgoztat, de ha arra gondolok, hogy ők itt
futottak… hát, elismerésem. Aztán a kék háromszögön a Poloskás-bérc (Wanzig)
gerincére érkezünk, ahol igen szép panoráma nyílik jobbra – azaz, az imént már
bejárt szakaszra. Így jutunk el a Béke-kilátóig, ahol váltunk pár szót a
pontőrökkel (a fenti fotót ezúton is köszönjük Mesics Botondnak), majd felmegyünk, megcsodálni a
panorámát.
Aztán ereszkedés a Köves-háton, egy kis (soproni) kék sáv,
és máris itt a „Matyi” nevű EP. Speciális hely, ugyanis metszéspont – ennek
megfelelően kétszer is érinteni kell. Ezt igazolják az éppen (hosszútávon)
érkező futók is: mi lyukasztunk, ők csippantanak – és mindannyian frissítünk is
a sokféle földi jóból. Egy rövid közös szakasz jön, majd mi jobbra térünk, de
odakukkantunk az Y-elágazás bal szárára, ahol a futók folyamatosan érkeznek: mi
is ott jövünk majd pár óra múlva…
Most a Büdös-kút felé vesszük az irányt, majd
mellőzzük a Muck-tetőt. Így érkezünk meg a volt határőr-laktanya romjaihoz,
ahol (egy kevéske zöld sáv után) megint turistajelzés nélküli részre megyünk,
jobbra le. Ez a valamikori műszaki zár vonala; kellemes, jól járható. Aztán egy
nyílegyenes szakasz jön, ahol keresztezzük az Iker-árkot (Zweigraben). Meg még
párat: igencsak hullámzó rész, meghökkentően erős ereszkedéssel és
emelkedéssel. Aztán megint hasonló ereszkedés, megint emelkedés… Ki gondolta
volna?
Meglep a Lővérek, amiről azt hittem, hogy már ismerem egy kicsit. Megint becsatlakozik kicsit a zöld, így érkezünk a Füzes-ároknál
a Pedagógus-forráshoz. Aztán balra megyünk, és csak metsszük az ismert
aszfaltos utat, és itt is balra tartunk. Jobb felé ugyanis párszáz méterrel
odébb a másik túra ellátópontját találnánk, ahol néhány órája jártunk… Most
vagyunk hozzá legközelebb, látjuk ismét a TV-tornyot is. Így érkezünk be a
következő ellenőrzőpontra, ahol ismerős pontőr fogad: jólesik, ahogy rám
köszön. Itt is frissítünk, majd nekivágunk az útnak.
A Hét-bükkfáig sárga,
onnantól pedig kék sáv: az már a Ciklámen Tanösvény. Gyönyörű szakasz, mindig
is a kedvencem volt. Jobbról elhagyjuk a Textiles-forrást, odalent pedig a
Tacsi-árok bújik meg. Közben balról hegygerinc, aztán itt a Hármas-forrás is…
És az út csak kanyarog, közben pihenők és padok, pompás a környezet. Így
érkezünk ki a hídhoz, de itt elhagyjuk a kéket, és – rövid jelzetlen rész után
– a kék kereszt jön. És valami hihetetlen, csodálatos vidék.
A Tolvaj-árok neve a térképről már ismerős volt, de nem
jártam még itt eddig. Nagyon-nagyon örülök neki, hogy ezt a hiányosságot most
sikerült bepótolnom! Valami döbbenetesen gyönyörű, magával ragadó, vadregényes
táj… 
Elképesztő mélységek és magasságok, durván meredek emelkedők és lejtők
jobbra és balra – ezek között kanyarog az út, és minden lépésnél csak ámulunk.
Nem győzök fényképezni, és közben tudom, hogy alig-alig fog valamit visszaadni
a térből, dimenziókból… a hangulatot pedig még kevésbé. De hát pont ez a szép
benne: eljönni, meglátni, megtapasztalni. A csobogó patakot… a fák kiálló
gyökereit, a madárdalt… A sötét völgybe beszűrődő napsugarakat, a sok-sok fahíd
dobogó hangját a lábam alatt… A sűrű, szinte dzsungelre emlékeztető szakaszban
való hajladozást. És végül a kiérkezést a pihenőházhoz és a Béla-kúthoz, ahol
újabb EP fogad, kedves pontőrökkel, ellátással.
Majdnem 180°-os visszakanyarodás következik, így még egy
darabig a Tolvaj-árok mentén mehetünk – csak most délnek, és egyre jobban
emelkedve, míg végül gerincre érkezünk. A Kis-Ultra közelében vagyunk, majd
mellőzzük az Ultrát is, ami jó magyarázat a kaptatóra. Ezeket is ismerjük, Laci
fel is idézi néhány Lővérek 40 TT emlékét… Aztán zöld sáv, pontosan déli irány,
Seprőkötő-hegy… nagyon szép erdőkben. Ez is a Vasfüggöny valamikori nyomvonala,
ezen érkezünk ki újra a kékre – azon meg a „Matyi” EP-re, ahogy már jártunk.
Most is szusszanunk kicsit, frissítés és lyukasztás, majd elköszönünk, és egy
lejtős, igencsak kanyargós szakasznak vágunk neki.
Továbbra is gyönyörű erdők
fogadnak – sőt, a határvonal mellé érkezve talán még szebb, még érdekesebb
lesz. Ez itt a Kelta-út, láthatólag ritkán járnak errefelé túrázók. Pedig igen
látványos, érdekes szakasz – nagyon örülök, hogy ide is elhoztak a rendezők. Itt
meglepetés is fogad bennünket: egy nem jelzett ellenőrzőpont, így a vége felé?
Ha a térképre nézek, akkor nincs mese, indokolt, tényleg: alaposan lehetett
volna itt rövidíteni.
Utolsó lyukasztás tehát, és jöhet a maradék, a körülbelül
két kilométernyi befutó. Előbb egy mélyút fogad, majd maga Brennbergbánya,
aminek település-szerkezete majdhogynem a vendvidéki szórványokra emlékeztet.
Csak ezeket a részeket itt „aknáknak” nevezik: Nándorakna, Pálakna, Rezsőakna… Ebben
a sorrendben érkezünk be, itt már aszfalt jön, aztán a harang-torony
(harangláb?). Szűk, kanyargó utcácska, utolsó méterek, aztán felbukkan a kocsmatemplom,
Brennbergbánya egyik nevezetessége, és itt a cél! 
Hát, a nyüzsgés és a forgatag megszűnt: a futók ugye
réges-régen célba érkeztek, és persze már haza is mentek. Velük együtt a
kirakodók, a vásározók is, de nincs már bemondó és zene se. Későn, utolsó
pillanatban indultunk (bár beérkezni még másfél órán át lehetne)... Szerencsére
azért akadnak, akik fogadjanak minket, és megkapjuk a kitűzőt, meg egy alaposan
behűtött citromos sört. Hogy a kilyuggatott ellenőrzőlapot miért nem, az
rejtély… És még egy kellemes dolog, zárásként: a reggel kapott ebédjegyért
igazán finom és meleg vadgulyás jár. Jóízűen falatozunk a templom mellett, és igazán
elégedettek vagyunk. Fantasztikus környék, ismeretlen szakszok, remek nyári
idő, bőséges ellátás: minden együtt volt. Ide máskor is jönni fogunk, úgy
érzem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése