A tavalyi első rendezést követően immár másodszor is országhatáron
átnyúló túrán vehettek részt a vállalkozó kedvűek. Az Őrvidék-Várvidék túrák –
nevüknek megfelelően – a nyugati végeken: egészen pontosan a Kőszegi-hegység
magyar és osztrák oldalán kalauzolják körbe a vándort, bemutatván annak
természeti és történelmi látnivalóit. Az előző évi százas útvonalat többen (és
több szempontból is) kifogásoltuk, így hát örömmel láttam, hogy idén alaposan
áttervezték.
Reggel háromnegyed hat,
Lukácsháza, Közösségi Ház: a lassan derengő reggelben több tucat túrázó üdvözli
egymást. Sok az ismerős kapcsolat: az évek és a találkozások összekötik a
hasonló embereket. Itt pedig rendre ilyenek vannak: erről a rajthelyről csak a
százasokat indítják, akik – állítólag – nem is vagyunk százasok… J (A hatvanas és
harmincas táv egyébként Kőszegről, az Őrvidék 10 és a „Családi hatos” pedig
Velemből rajtol.)
Az előnevezésnek és az eléggé
gördülékeny adminisztrációnak hála, hamar útra kelünk, és rövid aszfaltozás és
sík terep után máris előttünk a Csömöte-hegy. Világosodik, érdemes körülnézni,
mert – bár jövünk erre még – az már legtöbbünknek sötétben fog történni.
Kellemes erdei utakon és réteken át jutunk Kőszegszerdahelyre, amit alig
érintve, a szőlőskertjein keresztül hagyunk el. A kora reggeli napsütés egészen
pompázatos színeket varázsol a kora őszi tájra – egyszerre gyönyörködtet és
megnyugtat: remek túrázó időnk lesz!
Jó ütemben közeledünk Velem felé, és máris betoppanunk a Pittyes kocsma kapualján át az első ellenőrző pontra. Egy gyors kóla, és már megyünk is tovább a falu főutcáján. Velünk szemben, a hegy tetején szinte világít a hófehér Szt. Vid-kápolna. Hívogat, de tudjuk, hogy oda majd csak hetven kilométer környékén megyünk majd. Így hát a falu végén jobbra fel, irány a Borha-forrás! Ezúttal ugyan eléggé szerényen csörgedezik, de szerintem így is a hegység legfinomabb forrásvize (pedig igen nagy a választék). Nosza, töltünk is, sokakkal egyetemben: 9 km múlva lesz csak a következő vízvételi lehetőség.
Addig még fantasztikus erdei utakon (és egy kevés aszfalton is) haladhatunk, és hamar elérkezünk az Óház-tetőhöz. Először – mert ide is jövünk még. A kilátó csodás panorámája alkalmat ad arra is, hogy felmérjük a ránk váró terepet, tájakat. Nosza, nem is húzzuk az időt, ereszkedés remek ütemben: elhagyjuk a Fatalin-bükköket és az Ördögtányér-sziklát, megérkezünk az OKT-ra, jön a Pintér-tető panorámája, és máris itt a Szulejmán-kilátó. Ez itt előttünk bizony már Kőszeg, karnyújtásnyira!
Jó ütemben közeledünk Velem felé, és máris betoppanunk a Pittyes kocsma kapualján át az első ellenőrző pontra. Egy gyors kóla, és már megyünk is tovább a falu főutcáján. Velünk szemben, a hegy tetején szinte világít a hófehér Szt. Vid-kápolna. Hívogat, de tudjuk, hogy oda majd csak hetven kilométer környékén megyünk majd. Így hát a falu végén jobbra fel, irány a Borha-forrás! Ezúttal ugyan eléggé szerényen csörgedezik, de szerintem így is a hegység legfinomabb forrásvize (pedig igen nagy a választék). Nosza, töltünk is, sokakkal egyetemben: 9 km múlva lesz csak a következő vízvételi lehetőség.
Addig még fantasztikus erdei utakon (és egy kevés aszfalton is) haladhatunk, és hamar elérkezünk az Óház-tetőhöz. Először – mert ide is jövünk még. A kilátó csodás panorámája alkalmat ad arra is, hogy felmérjük a ránk váró terepet, tájakat. Nosza, nem is húzzuk az időt, ereszkedés remek ütemben: elhagyjuk a Fatalin-bükköket és az Ördögtányér-sziklát, megérkezünk az OKT-ra, jön a Pintér-tető panorámája, és máris itt a Szulejmán-kilátó. Ez itt előttünk bizony már Kőszeg, karnyújtásnyira!
A derék kőszegi polgárok fúvós
zenével, vásározással, programokkal ünneplik meg a szüretet – ebbe a forgatagba
csöppenünk bele. Rajnis utca, bájos ódon házak: és máris előttünk a
Jurisics-vár. Falatozás, szörp és kávé, tea – igazán kellemes ellátás után
hagyjuk el a gyönyörű városkát. A Csónakázó-tó mellett haladunk el, máris itt
az Andalgó békés emelkedője, és (alig észrevehetően) át is lépjük a határt.
Pompás kis vadászkápolna késztet megállásra, de máris felbukkan Rőtfalva
(Rattersdorf).
Békés, csendes kis falu, ami egybeépült Rendekkel (Liebing). Hamar elhagyjuk mindkettőt – mezők, majd erdők következnek. Sógorék nem túl erősek a turistajelzések terén – a rendezők szalagozásokkal igyekeznek segíteni ezen. Itt-ott nem árt azért a GPS-kütyü sem: végül eltévedés nélkül tudjuk le ezt a 8 km-es szakaszt Hochstraß-ig. Ez bizony eléggé ingerszegény vidék volt – de legalább megnyomtuk a tempót, ami a részidőnknek igen jót tett. Remek ütemben, a tervezettnél határozottan korábban futunk be Lékára (Lockenhaus). Szó szerint, igen: az utolsó kilométerek lejtői ezt szinte megkívánták…
Békés, csendes kis falu, ami egybeépült Rendekkel (Liebing). Hamar elhagyjuk mindkettőt – mezők, majd erdők következnek. Sógorék nem túl erősek a turistajelzések terén – a rendezők szalagozásokkal igyekeznek segíteni ezen. Itt-ott nem árt azért a GPS-kütyü sem: végül eltévedés nélkül tudjuk le ezt a 8 km-es szakaszt Hochstraß-ig. Ez bizony eléggé ingerszegény vidék volt – de legalább megnyomtuk a tempót, ami a részidőnknek igen jót tett. Remek ütemben, a tervezettnél határozottan korábban futunk be Lékára (Lockenhaus). Szó szerint, igen: az utolsó kilométerek lejtői ezt szinte megkívánták…
Léka vára idén – szerencsére –
már nem maradt ki a túra útvonalából: falai alatt, a parkolóban fogadják a
pontőrök a túrázókat. Nem is üres kézzel: alma, nápolyi és másfél liter víz is
jut mindenkinek. Kellemes gondoskodás – főleg ha tudjuk, hogy az osztrák
falvakban hiába keresnénk az idehaza megszokott kék nyomós kutakat. Márpedig
további húsz kilométeren át még Ausztria vendégei leszünk. Kis erdős szakaszon
ereszkedhetünk le a Gyöngyös-patak partja mentén, ami itt Güns (azaz Kőszeg)
névre hallgat. Aztán át Lékán, a fagyizónál jobbra, és megkezdjük az
aszfalt-koptatást. Nem is keveset – bár a tavalyihoz képest jelentősen csökkent
a mértéke. Szerencsére szép tájakat láthatunk közben, az autós forgalom pedig említésre
sem méltó. Hosszúszeghuta, akarom mondani Langeck következik: apró kis falucska
ez is, de takaros, rendezett; kellemes a szemnek.
A hársfánál balra, igen, ez is megvan… ahogy az itiner írja. Fura templomot hagyunk el, majd odaérkezünk az 50-es számú úthoz, ami elvinne Borostyánkő (Bernstein) felé. Mi maradunk mellette, a kerékpárúton – sőt, kicsit felette is, mert van egy kis szintkülönbség közöttük, ami határozottan megnyugtató. Aztán máris Weißenbachl utcáján megyünk végig, és ott nagy örömmel elhagyjuk az aszfaltot – de ezzel együtt a kellemes sétálgatást is. Lassan, de egyértelműen megkezdődnek a kaptatók, emelkedők, sőt: hegyek.
Közben azonban még Felsőszénégető (Oberkohlstätten) következik, túránk legnyugatibb pontja. Nézzük csak… most tartunk 48,5 km-nél: ez már majdnem félút! Ellenőrző pont is vár itt, kimondottan finom szendvicsekkel (főtt tojással és friss uborkával tuningolva – köszönjük!), és újra egy másfeles vízzel. Megéri hát kicsit kinyújtózni, elmajszolni az elemózsiát, és közben gyönyörködni a káprázatos kilátásban.
A hársfánál balra, igen, ez is megvan… ahogy az itiner írja. Fura templomot hagyunk el, majd odaérkezünk az 50-es számú úthoz, ami elvinne Borostyánkő (Bernstein) felé. Mi maradunk mellette, a kerékpárúton – sőt, kicsit felette is, mert van egy kis szintkülönbség közöttük, ami határozottan megnyugtató. Aztán máris Weißenbachl utcáján megyünk végig, és ott nagy örömmel elhagyjuk az aszfaltot – de ezzel együtt a kellemes sétálgatást is. Lassan, de egyértelműen megkezdődnek a kaptatók, emelkedők, sőt: hegyek.
Közben azonban még Felsőszénégető (Oberkohlstätten) következik, túránk legnyugatibb pontja. Nézzük csak… most tartunk 48,5 km-nél: ez már majdnem félút! Ellenőrző pont is vár itt, kimondottan finom szendvicsekkel (főtt tojással és friss uborkával tuningolva – köszönjük!), és újra egy másfeles vízzel. Megéri hát kicsit kinyújtózni, elmajszolni az elemózsiát, és közben gyönyörködni a káprázatos kilátásban.
Aztán hajrá! Jöhetnek a
szarvasok: azaz a Kis- és Nagy Szarvaskő (Kleiner- és Großer Hirschenstein) –
és a kettő között a Dreihotter. Burgenland tetején járunk: ezek a csúcsok csak
pár méterrel maradnak csak el a tartomány legmagasabb pontjától – de az még
picit odébb van. Addig azonban igen szép erdei részeken járhatunk, és itt semmi
gond nincs a tájékozódással sem: a piros Alpannonia-jelzés (ami egyébként a
Semmering-től vezet 120 km-en át egészen Kőszegig) kiválóan és megbízhatóan
kalauzol bennünket a gyönyörű tájon. Úgy érezzük, a „kis szarvas” a hosszabb,
küzdelmesebb – de hűs fák alatt, remek erdei utakon mehetünk, és közben finom
őszi gyümölcsökkel frissíthetünk. Meg is érkezik a csúcs: itt megtekintjük
Mátyás királyunk vadászatainak emléktábláját, és előre pillantva már látszik a
Dreihotter-en a (tavaly csak távolról felismert) antenna-tornyok egyike.
Kellemes kocogás lefelé, visz tovább a lendület, és máris a fejünk felett zúg a torony. Aztán így jön el a Nagy Szarvas is: gyors fotó, és követjük tovább a jelzést. Nem sok idő, és autók moraja hallatszik: lám, előttünk a szerpentin és a Ranch: osztrák oldali pihenő, ahonnan igen kellemes sétával lehet már feljutni a csúcsra. Ők ugyan Geschriebenstein-nek hívják, de nekünk az nem más, mint az Írott-kő! Csatlakozunk hát a kisebb-nagyobb csapatokhoz, és persze előzzük is őket folyamatosan – de nincs semmi gond, az út széles, és itt sok jó ember van együtt. Az Írott-kőre felmenni pedig igen-igen remek dolog, bármely irányból: pompás erdők, lenyűgöző völgyek, látványos szikla-alakzatok között. Mi most túránk tetejére érkeztünk: 883 m, nincs ennél magasabb sem Burgenlandban, sem a Dunántúlon. A kilátás remek, a pecsét megvan, a nápolyi is finom: auf wiedersehen, Österreich - Isten veled, Írott-kő!
Kellemes kocogás lefelé, visz tovább a lendület, és máris a fejünk felett zúg a torony. Aztán így jön el a Nagy Szarvas is: gyors fotó, és követjük tovább a jelzést. Nem sok idő, és autók moraja hallatszik: lám, előttünk a szerpentin és a Ranch: osztrák oldali pihenő, ahonnan igen kellemes sétával lehet már feljutni a csúcsra. Ők ugyan Geschriebenstein-nek hívják, de nekünk az nem más, mint az Írott-kő! Csatlakozunk hát a kisebb-nagyobb csapatokhoz, és persze előzzük is őket folyamatosan – de nincs semmi gond, az út széles, és itt sok jó ember van együtt. Az Írott-kőre felmenni pedig igen-igen remek dolog, bármely irányból: pompás erdők, lenyűgöző völgyek, látványos szikla-alakzatok között. Mi most túránk tetejére érkeztünk: 883 m, nincs ennél magasabb sem Burgenlandban, sem a Dunántúlon. A kilátás remek, a pecsét megvan, a nápolyi is finom: auf wiedersehen, Österreich - Isten veled, Írott-kő!
Magunk mögött hagyjuk a
nyüzsgést, és megkezdjük ereszkedésünket lefelé. Hitem szerint a
Kőszegi-hegység legszebb része következik: le a Golgotán, források mellett el,
aztán csodaszép hegyoldalak, patak-átkelések és a Sötét-völgy következnek.
Aztán egy emelkedő, majd barlangok, és a Kalapos-kövek: megannyi látnivaló!
Szűk ösvényeken kanyargunk kicsit, majd előbukkan az Óriások lépcsője. Felfelé
igencsak küzdős, de most lefelé zúgunk, és szemünk issza a nyiladékon át felbukkanó
Bozsok távoli látványát.
Oda tartunk, igen… hamarosan már a Kőmosó-forrás remek hűs vizével frissíthetünk, egy pillantás a Malom-panzióra, és visszakanyarodunk a hegyre. A falu és a Sibrik-kastély idén kimarad, irány Velem: gesztenyéseken át érkezünk oda, ma már másodszor. A Pittyes kocsma ezúttal egy forró zöldséglevessel fogad, amit igen jó étvággyal fogyasztunk, de azért csak módjával.
Ezt is fel kell ugyanis vinni a Kendig-tetőig, ami… hát, sokkal feljebb van, mint ahol most vagyunk. Megmásszuk közben a reggel már megcsodált Guglint a Szt. Vid-kápolnáig, és onnan is tovább, mindvégig felfelé. Mindezt már sötétben: Velem főutcáján már előkerülnek a fejlámpák, és onnantól hamisítatlan éjszakai túra-hangulatban haladunk előre. Vízmosások, gyökerek, mélyút teszik technikássá a terepet, majd jön a lépcső, a kápolna, és máris visszatekinthetünk a fák között a kivilágított falura. Kis pihenős szakasz után – elhagyván az OKT-emlékkövet – folytatjuk. Felfelé, csak felfelé! A sűrű, jó illatú fenyvesnél már tudjuk: mindjárt itt a Hörmann-parkoló. Ott jobbra fordulunk, jelzés-váltás, és végig a Kendig-gerincen. Hátborzongató látvány jobbra: hosszú perceken át csodálhatjuk Vas megye fényeit: közelebb Kőszeg és környéke, kicsit távolabb pedig Szombathely fényeit. Khm, kicsit? Hiszen oda megyünk! Akkor már nem is annyira „kicsit”, igaz?... De most ide fókuszáljunk! Vöröskereszt, a maga kilences elágazásával, huh, aki nem ismerős, nem lesz egyszerű megtalálnia az utat. Pedig itt megint OKT jön, az Irány-hegyen át az Ó-házig. Igen, ezt is másodszor. Forró teát, vagy levest kértek? Ez igen! És mennyire más a kilátás az éjszakában! Ugyanarra a Kőszegre – ahová indulunk is lefelé. Pontosabban csak a Szabó-hegy és a Pogányok felé – de ezek is a város részei, szélei. Ahol aztán búcsút intünk a hegyeknek, Kőszegnek, az egész tájegységnek.
Oda tartunk, igen… hamarosan már a Kőmosó-forrás remek hűs vizével frissíthetünk, egy pillantás a Malom-panzióra, és visszakanyarodunk a hegyre. A falu és a Sibrik-kastély idén kimarad, irány Velem: gesztenyéseken át érkezünk oda, ma már másodszor. A Pittyes kocsma ezúttal egy forró zöldséglevessel fogad, amit igen jó étvággyal fogyasztunk, de azért csak módjával.
Ezt is fel kell ugyanis vinni a Kendig-tetőig, ami… hát, sokkal feljebb van, mint ahol most vagyunk. Megmásszuk közben a reggel már megcsodált Guglint a Szt. Vid-kápolnáig, és onnan is tovább, mindvégig felfelé. Mindezt már sötétben: Velem főutcáján már előkerülnek a fejlámpák, és onnantól hamisítatlan éjszakai túra-hangulatban haladunk előre. Vízmosások, gyökerek, mélyút teszik technikássá a terepet, majd jön a lépcső, a kápolna, és máris visszatekinthetünk a fák között a kivilágított falura. Kis pihenős szakasz után – elhagyván az OKT-emlékkövet – folytatjuk. Felfelé, csak felfelé! A sűrű, jó illatú fenyvesnél már tudjuk: mindjárt itt a Hörmann-parkoló. Ott jobbra fordulunk, jelzés-váltás, és végig a Kendig-gerincen. Hátborzongató látvány jobbra: hosszú perceken át csodálhatjuk Vas megye fényeit: közelebb Kőszeg és környéke, kicsit távolabb pedig Szombathely fényeit. Khm, kicsit? Hiszen oda megyünk! Akkor már nem is annyira „kicsit”, igaz?... De most ide fókuszáljunk! Vöröskereszt, a maga kilences elágazásával, huh, aki nem ismerős, nem lesz egyszerű megtalálnia az utat. Pedig itt megint OKT jön, az Irány-hegyen át az Ó-házig. Igen, ezt is másodszor. Forró teát, vagy levest kértek? Ez igen! És mennyire más a kilátás az éjszakában! Ugyanarra a Kőszegre – ahová indulunk is lefelé. Pontosabban csak a Szabó-hegy és a Pogányok felé – de ezek is a város részei, szélei. Ahol aztán búcsút intünk a hegyeknek, Kőszegnek, az egész tájegységnek.
Jöhet az Alpokalja, a Szt. Márton-út, innen
már végig, a megyeszékhelyig. Emlékév van, így hát ezen megyünk, nem a tavalyi
aszalton. Bánja-e valaki? Aligha! Sokkal kellemesebb itt: Kőszegdoroszló és a
Csömöte-hegy követik egymást – ez utóbbin a kilátó is útba esik. Szép onnan is
a kilátás, meg (mint utolsó EP) ellátást is kaphat, aki szeretne feltöltekezni
az utolsó 15 km-re. Mert bizony ennyi még hátravan.
De hamar itt a Holdfény Liget, gerincen megyünk, bal kéz felől az alvó falvak. Közben vasárnap lesz, friss illatú szántások mellett Perenyére érkezünk. Hú de hosszú ez a falu, és mennyi kutya… de aztán megérkeznek a tuja-ültetvények, végtelen sorokban. Hurrá! Idén nem balra, Gencsapátiba, hanem jobbra fordulunk. Szt. Márton-kápolna, újra gerinc, fogynak a kilométerek, közelednek a város fényei. Aztán a befutó… az Őrvidék Ház, majdnem húsz óra lett megint, mint a Kinizsin – két perc eltérés ahhoz képest! Öt-kettes átlag… hát, úgy látszik, tesó, erre vagyunk hitelesítve. Nagyon szép jelvény, oklevél – és a remek babgulyás (mint tavaly), negyed háromkor, teljesen ideális. A profik persze már ki is pihenték magukat, a beszélgetés jól esik velük és örülök, hogy mások is jól érezték magukat. Résztvevőként ugyan, de (mint Vas megyei) a vendégeimnek tekintek itt mindenkit – a saját szülőföldemen, ezen a gyönyörű tájon. Gyertek többször, jöjjetek máskor is!
De hamar itt a Holdfény Liget, gerincen megyünk, bal kéz felől az alvó falvak. Közben vasárnap lesz, friss illatú szántások mellett Perenyére érkezünk. Hú de hosszú ez a falu, és mennyi kutya… de aztán megérkeznek a tuja-ültetvények, végtelen sorokban. Hurrá! Idén nem balra, Gencsapátiba, hanem jobbra fordulunk. Szt. Márton-kápolna, újra gerinc, fogynak a kilométerek, közelednek a város fényei. Aztán a befutó… az Őrvidék Ház, majdnem húsz óra lett megint, mint a Kinizsin – két perc eltérés ahhoz képest! Öt-kettes átlag… hát, úgy látszik, tesó, erre vagyunk hitelesítve. Nagyon szép jelvény, oklevél – és a remek babgulyás (mint tavaly), negyed háromkor, teljesen ideális. A profik persze már ki is pihenték magukat, a beszélgetés jól esik velük és örülök, hogy mások is jól érezték magukat. Résztvevőként ugyan, de (mint Vas megyei) a vendégeimnek tekintek itt mindenkit – a saját szülőföldemen, ezen a gyönyörű tájon. Gyertek többször, jöjjetek máskor is!