Sokorói kalandok 50 TT - ahogy én láttam...

Mindig add meg a tiszteletet a hegynek, az erdőnek és a természetnek! Alaptörvény ez minden túrázónak – és különösen is a teljesítménytúrázóknak. Egyetlen eseményt sem szabad előre „leírni”, hogy könnyű vagy egyszerű lesz – ezt a szabályt ezen a túrán igencsak megtapasztalhattuk.

A számok nem jeleztek nagy kihívást: 51,7 km, 1.132 m, és a szintmetszetes ábra sem jelzett sehol bérchódításokat. A Sokorót, mint tájegységet negyedszer készültem bejárni, és eddig egyszer sem jelentett komoly megterhelést. A szép, békés táj egyedi hangulata, atmoszférája viszont újra ide vonzott. Az plusz ráadás volt, hogy a tavalyi, első rendezésen csak a rövid távon, 15 kilométeren tudtunk részt venni Laci öcsémmel, más aznapi program miatt. Természetes, hogy a hosszú táv is kitűzött cél volt, idén tehát arra neveztünk. A rendező egyesületet, a Bakonyi Kalandorokat ismerve pedig profi szervezésre és kellemes ellátásra számítottunk.

A nyúli rajtba hárman érkeztünk, András barátunk-földink azonban sérülés miatt csak a rövid távra jött. Itt várt ránk Ildikó, aki viszont szintén az ötvenesen indult, és előre megbeszéltük, hogy együtt megyünk ma végig. Örültem ennek, mert rendkívül profi, jó tempójú túrázónak ismertem meg sok-sok találkozásunk során. A nevezés – mint minden BKTE- és BTHE-túrán – igen gyorsan (kb. fél perc alatt) megtörtént, és itinerünkkel a kézben máris átsétálhatunk a hatalmas kék rajtoltató kapu alatt. Pontban hét óra van: zöld sáv jön és aszfalt, ki a faluból, a már ismert úton. Hamarosan a Szurdikhoz érkezünk: ez a lösz-mélyút. Igen érdekes megoldást csodálhatunk meg, amit máshol nem láttam: a magas löszfalba vájt-épített borospincék egészen egyedi, sajátos hangulatot teremtenek. Aztán a Szt. Donát-kápolna szép állapotú épülete látható balról, jobbról meg egy kellemes cseresznyefa… ami kellemesen színes, hogy úgy mondjam.

És a rajt után alig két és fél kilométer után ellenőrző pont – vagy inkább ellátó pont: Bedők bácsi pincéje. Némi rágcsa, meg innivalók: választható szörp, szóda, bor és fröccs is. Négyen négyféle lehetőséggel élünk, és persze megejtjük a bélyegzést is. Timiékkel is összefutunk, aminek örömére pár fotó is készül hamarjában.

Aztán lassan elhagyjuk az utolsó házakat is – de pincéket még sokáig mellőzünk, továbbra is magas löszfalak között. Így érkezünk egy elágazásba, ahol jobbról megérkezik a piros sáv is – és majd mi is, remélhetőleg, néhány óra múlva… Most azonban a fonódó jelzéseken balra megyünk, emelkedőn, erdők közé. Ez itt a Szt. Márton gyalogos vándorút: az Új-erdőben haladunk. Hamarosan el is érkezünk a Nyúli-hegy leágazásához, ami újabb EP mindenkinek. Andrásnak azonban letérő is: a tizenötös táv itt jobbra visz, elköszönünk hát tőle, jó utat kívánva, mi balra megyünk tovább.

Az eddigi három szalagozás kettőre csökken: a kék (15 km-es) szintén jobbra megy, marad a piros (35 km) és a saját, fekete jelölésünk. Turistajelzés szerint pedig maradunk a piros sávon, az Apátsági erdőben járunk: ez már a Pannonhalmi tájvédelmi körzet. Mesélem társaimnak, hogy ezen a szakaszon tavaly (a Pannonhalma 60 TT-n) kicsit eltévedtünk, most jobban fogok figyelni. Na, ez olyannyira sikerül, hogy közben nem veszem észre a balról mellőzött Rábaringet. Bosszankodok miatta, mert szerettem volna megmutatni motorsport-kedvelő tesómnak. Hát majd legközelebb!

Zsellér-erdő, kisebb rétekkel, tisztásokkal – és kellemes hűvös szakaszokkal. Ez bizony már most nagy kincs, a kora délelőtti órákban is. Az idő ugyanis kimondottan meleg, nyári, és tudjuk, hogy ez délutánig csak fokozódni fog. Akkor azonban (az előrejelzések szerint) eső várható – a kérdés csak az, hogy mikor? Újabb ok, hogy meghúzzuk lépteinket…

Kicsit kalkulálgatunk is: ötvenes túrákat általában tíz óra környékén, vagy inkább azon belül szoktunk teljesíteni. Bízunk benne, hogy ez most is tartható lesz, sőt… megcélzunk egy délután négyes, azaz kilenc órás befutót is. Laci azért jelzi, hogy neki még csak harmadik ötvenese, legyünk óvatos derűlátók. Mindeközben fogynak persze a kilométerek, és felbukkan Jánosháza. Nem összetévesztendő a Vas megyei várossal: ez egy pihenőhely és menedékház az erdőben, egy nagy tisztáson – igen kellemes, hangulatos helyen. Itt találjuk a 3. EP-t, ahol vizet és pezsgőtablettát is kapunk – az energiaszelet azonban pont az orrunk előtt fogy el.

Egy fiatal srác csatlakozik hozzánk, Sanyi, akiről kiderül, hogy győri, sokat biciklizik errefelé is, jó helyismerete van tehát. Megyünk tovább, jobbról pompás gyümölcsöskerteket hagyunk el: cseresznye- vagy meggy-ültetvény lehet. Megbizonyosodni erről nem sikerül, mert fukar gazdájuk kerítéssel védi… 

Pompás kilátású lejtő visz Ravazd felé, majd a falu is felbukkan. Megyünk a házak között, és felvetem társaimnak, hogy szívesen felmennék a Sólymos-kilátóba, ha nincs ellenükre. Elfogadják az ötletet, és mindenki velem tart – előbb azonban lekocogunk a IV. Béla-kúthoz. Kimondottan kellemes, hűs vizű forrás, ami ebben a kánikulában igencsak jól jön. És pecsételünk is, hiszen itt is EP van, egy jókedélyű pontőrrel.

Szőlőcukor és némi rágcsa is jut, majd kulacsainkat megtöltve köszönünk el. Átvágunk a főúton, és a sárga háromszög jelzésen megtesszük a kb. kétszer ötszáz méteres kitérőt. Ennek fele emelkedő, igaz, de bőven megéri: igazán pompás, 360°-os panorámát láthatunk: alattunk a fél Sokoró. A Pannonhalmi Bencés Apátság épületéről is remek fotót sikerül készítenem, így hát elégedetten távozunk, és térünk vissza a S+, P+ jelzésekre.

Ez utóbbi vezet ki a faluból, megint gyümölcsösök (sőt, gyümölcs-feldolgozó) mellett, de itt egy útmenti cseresznyefa is akad. Könnyítünk kicsit szegénynek a terhén, és még jobb hangulatban folytatjuk utunkat. A Rókavölgyi úton jutunk fel a Rekettyés-tetőhöz, ahol áttérünk a sárga sáv jelzésre. A váltás – akárcsak a nap során bárhol – könnyedén megy: a rendezők szalagozása szerintem tökéletes (hogy azt ne mondjam, bolond-biztos). Sok árnyas erdő, erdei ösvény, és az itt jellemző löszös mélyút jut osztályrészül.

Igen jól lehet beszélgetni, szépen haladunk, de s nyílt szakaszokon már nagy a hőség. Márpedig a Vadalmás pihenő után ebből is jut szépen: hamarosan bejutunk Sokorópátkára, és ez természetesen aszfaltot is jelent. Az pedig szigorúan sugározza vissza a felülről kapott hőt – sok helyen még a kátrány is olvadozik. Kis híján mi is – de szerencsére újabb EP, a Zsé-Fa betérőnél. Friss szóda, nápolyi és energiaszelet-kockák fogadnak: mi galád módon bepótoljuk az elmaradt adagunkat is…

Itt van a féltáv – de ami még fontosabb: most 12,5 km-en át nem lesz vízvételi lehetőség. Bent kóla és fröccs is kapható, meg persze élünk a szódával is – így hát felfrissülve-feltankolva vágunk neki a túra második részének. Elhagyjuk a falut, majd a remek környezetben pompázó szép focipályát is, és újra mezők, majd erdők következnek. Néhol emelkedők is. Nem komoly egyik sem, de vannak, és a melegben észrevehetők, igen.

Egy gerincen haladunk, jobbról szép rálátással a mögöttünk hagyott falura. Aztán megint mélyutak, ahol elég szépen meg tud szorulni a meleg levegő. Itt már megérkezik a piros szalagozás is, jelezvén, hogy újra együtt halad útvonalunk a 35 km-es társakéval. Nyílt szakaszok is jönnek, süt a nap szépen, és már eléggé (kicsit talán aggódva) várjuk a Hatos-tölgyet. Ez a következő EP, és bízunk benne, hogy nem hagytuk ki véletlenül. De aztán megnyugtat a fehér-sárga bója látványa: jó helyen járunk, és kis letérővel odaérkezünk.

Igazán megkapó látvány a hat, közös tőről kinőtt hatalmas tölgy csoportja. A bélyegző mellé finom cseresznye is jár, de nápolyi és szőlőcukor is akad. Felfrissülve folytatjuk tehát, bár a levegő igen nyomott, a páratartalom komoly lehet, érezzük minden lélegzetvételkor. Szóba kerül párszor a közelgő eső, tudjuk-sejtjük, hogy csak idő kérdése. Aztán elköszönünk a sárgától, és Z+ jelzésre térünk át. Ez visz be Tényőre, ahol a Vadász betérőhöz megyünk. Pecsételés, friss víz, pezsgőtabletta, édesség… újabb kóla és fröccs – ki-ki ízlés szerint. Kilépve aztán nagy változásokat tapasztalhatunk: beborult ég és erős szél. Esőszél, mondaná nagyanyám, és tényleg! Alig érkezünk ki a faluból (mélyút és löszfal, megint), és az eleinte csak csepegő eső nekiered. Esőkabátot veszünk elő Ildivel, Laci és Sanyi azonban ilyesmivel nem terhelte a zsákját. Hamar kiderül, hogy jól döntöttek: a rövid, tíz-tizenkét perc alatt ugyan kicsit megáznak, de a technikai anyag igen gyorsan szárad. Mi is hamar megszabadulunk a dunszttól, és kaptatunk tovább felfelé.

Tényőhegy után, az Árpád-kút környékén ugyanis megint elég hosszú emelkedő visz fel. A meleg azonban újra támad, és a páratartalom sem lett kisebb… sőt. Szóval, lehet törölközni itt eső nélkül is, de szerencsére az út is igen gyorsan száraz lesz, lehet haladni. Itt már P+ jelzésen vagyunk, és jobbról meglátjuk a Z+ jelzést: itt csatlakoztak be a 15 km-es távon érkezők. Ekkor már lazán az optimista kilenc óra környékén járunk, és látszik, hogy még a tíz sem lesz meg. Sebaj, gond nincs: jó irányba megyünk, a társaság is igen kellemes, és meglátjuk a Gyermektábort is.

Pecsételés, frissítés itt is, és jöhet az újabb emelkedő, víkendházakkal és szép kilátásokkal a fák között. Közben folyamatos jobbos íven haladunk – így jutunk fel a Lila-hegy tetejére. Geodéziai torony fogad bennünket – és kedves pontőr, az utolsó pecséttel. Innentől már csak lejtő – mosolyog, és neki is vágunk. Egészen rövid szakasz után pedig rácsatlakozunk a reggeli kereszteződésnél a zöld sáv jelzésre, és ugyanazt az utat megtesszük még egyszer, csak most fordított irányban. Újra a löszfal és a pincék (erősen vidám fiatal társasággal), újra a reggeli cseresznyefa… És meg is érkezünk, szinte fekete felhők az égen, de legalább hűvösebb levegőt hoznak. Az újabb esőt azonban megússzuk, áthaladunk a kék kapu alatt, és célba érkeztünk.

Tíz óra harminckettő, nem egy világbajnok idő… De így is elégedettek vagyunk: szépen végigmentünk, kellemes csapattal, jó hangulatban. Tettünk bele egy kis pluszt is, nem is bántuk meg, és hát a kánikula… nos igen. Mindenki jól van, és jól érzi magát – ez a legfontosabb. Fényképek a finisher-falnál, átvesszük át a szép jelvényt, a kapott jegyet pedig (egy jó kis mosakodás után) roppanós virslire cseréljük, és pár pohár limonádé is lecsúszik. Gratulálok Leventének a rendezéshez, Viktortól pólót veszek, és kellemes érzésekkel ülünk kocsiba. Ahol aztán pár perc után bekapcsoljuk az ablaktörlőt is…

Pannonhalma 10 TT - ahogy én láttam...

A remekül sikerült Nyerges 20 TT után kocsiba ülünk, és irány Pannonhalma! Ott még egy kellemes tízes táv vár, levezetésként… A Nyerges 40 elmaradása miatt jutott eszembe: kis híján útba esik hazafelé, és ott is remek túrát rendeznek!

Tavaly volt is szerencsém a hatvanas távhoz, és nagyon tetszett. Egy pénteki telefonbeszélgetés a rendezővel: megoldható, igen – bár hivatalosan csak tizenegyig rajtoltatnak Pannonhalmáról (a többi táv rajt-célja Ravazdon van). Megnyugtattam, hogy rögzítem a túrát, fotózok is – és mint kiderült, az EP-k is mind működtek, amikor odaérkeztünk.
Így hát pont harangszókor odaballagtunk a főtéri sörözőhöz, és (bár a bélyegzőt nem találta a pultos hölgy) elindultunk. Pompás, szinte magasztos a látvány: a fölénk tornyosuló bencés Apátság roppant tömbje. A magasság persze minket is érint, tekintve, hogy ott kezdünk – azaz, oda megyünk most éppen, a sárga sáv jelzésen. Nemsokára azonban letérünk róla, és egy tanösvény vezet tovább, kanyargós úton, gyönyörű környezetben.

A hatalmas épület-együttest balról kerüljük, kellemes ösvényen, majd elénk tárul minden részlete. Kerékpáros verseny van itt idén is, de nem zavarjuk egymást, folytatjuk utunkat. Sárga bója látszik már messziről, és csakugyan, itt az első EP. Megismerem a tavalyi személyzetet, akik most is igen kedvesen üdvözölnek. Ó, nem, köszönjük, mi csak tízen… De aztán elfogadjuk a szívesen kínált édességet, vizet. Tőlük rajtszámot is kapunk az otthon előre kinyomtatott itinerünkre, és mehetünk is tovább. Előbb István király szobrát látjuk magunk előtt, majd balról a Millenniumi emlékmű épületét mellőzzük.

És itt a kilátó! Boldog Mórról nevezték el, és igen remek panoráma fogad odafent. Látszik innen a teljes Sokoró: kellemes, szemnek tetszetős lankáival, hegyeivel, erdőkkel és mezőkkel. Meg persze Pannonhalma, alattunk: igazán kár lett volna kihagyni ezt az élményt!

Ereszkedés, hosszan és gyorsan. A szintkülönbségünk túlnyomó többségét meg is tettük az apátsági heggyel, szóval, igen lazák vagyunk innentől. Egy ki hullámzás azért még vár ránk, de még itteni viszonylatban is szerény. Könnyű így elmerülni az erdők szépségében: élünk is a lehetőséggel. Az időjárás kiváló; igazi túrázó hőmérséklet van, szél nélkül. Kiskertek, hétvégi házak között ereszkedünk, virágzó orgonabokrok illatát élvezhetjük. Aztán már az Illaki-erdőben járunk, sárga kereszt, majd sárga háromszög. Igen, itt az Imre herceg-hegy, újabb bója, ellenőrző pont, két igen jó kedélyű és beszédes hölggyel. És ellátással… hihetetlen, tíz kilométeren. Nápolyi, pezsgőtabletta – szívesen kínálják, elfogadjuk. És el is beszélgetünk, mi tagadás… Gyönyörű ez a szakasz is, igen kellemes itt haladni. Sőt, a folyamatos lankákon futni is: az ösvények kifogástalanok, kínálják magukat. Négy vidám túrázót érünk utol, váltunk pár szót, és tovább, előre! Erdőszél, aztán ki is érkezünk, remekül rálátunk Ravazdra: oda megyünk.

Mezőket hagyunk el, már látom a halastavakat, és ki is érkezünk az országútra. Előbb csak a Tarjánpuszta felől érkezőre, majd hamarosan a 82-es főúthoz is. Ez utóbbi meglehetősen forgalmas: nagyon figyelni kell. Főleg, hogy utána még kétszer metszenünk kell… Előbb azonban körbejárjuk a IV. Béla-kutat, ahol anno maga a király is járt. Egyben önellenőrző pont is: ó, városunk szülötte a helyes megfejtés! - mehetünk tovább.

És át az úton… hát persze. A Sólymosi-kilátó ugyanis, ahová igyekszünk, a község másik „partján” található. Kellemes emelkedő visz fel, ahol megtekinthetjük az egykori Szt. Villebald-templom rekonstruált romjait is. És már előttünk tornyosul a kilátó, szép magas, ami nagyon hasznos tulajdonsága: igazán remek a panoráma! Az alattunk lévő falura is, de távolabb is… egészen a horizonton „lebegő” Apátság pompás épületéig. Bevalljam, hogy itt meg diós házi sütit kapunk? Valami fantasztikust… nagy-nagy kedvességgel, szeretettel. És persze itt is jól elbeszélgetünk, már régen nem számít az idő. Főleg, hogy (dacára az egy órával későbbi indulásnak) még így is szintidőn belül – sőt: a négy órát megfelezve – érkezünk a célba.

Már csak az van hátra ugyanis: Jegenye étterem, profi csapattal, gördülékeny fogadtatással. Mi csak most tudunk fizetni, hamar meg is ejtjük, és gratulálnak, oklevél, kitűző… Meg ÉDK-bélyegző is, újabb megye, szuper. Jön a célkaja: vadpörkölt nokedlival. Uhhh, tesó, ma több energiát vittünk be, mint amit leadtunk, ez már biztos. De megbirkózunk az utolsó feladattal, és közben ismerősökkel beszélgetünk. Aztán már ballagunk is ki a buszra (éppen itt áll meg), ami percek alatt visszavisz Pannonhalmára, miközben jólesőn nézünk körbe: ezt a tájat jártuk végig az imént!