Vegyél egy nagy
medencét, és pakold meg érdekes látnivalókkal, helyi különlegességekkel! Menj
körbe, többnyire a szélén – de ne lepődj meg, ha ez nem lesz lapos, mint a
belseje! Sőt: készülj fel sok-sok panorámára, és tudd: ezeknek ára is lesz. De
ha szeretsz túrázni, mindezt örömmel teszed majd meg – és máris Káli tényleg!
60 TT teljesítő lettél!
A Balaton-felvidék szerelmesei számára kötelező darab – így
érzem zsinórban negyedik teljesítés után is. A Tanúhegyek vidéke és persze maga
a Káli-medence varázsa aligha tud megkopni. Így indultunk neki az ideinek is
Zoli öcsémmel, és az (itt még) újonc Márkkal. A logisztika miatt a célba,
Révfülöpre autóztunk, meglehetősen precízen: két perccel a vonat érkezése előtt
vegyültünk el a komoly tömeg közé. Aztán hatalmas szerencsével Ábrahámhegyen
épp’ a rajtoltató asztallal szemben szállok le. Hallom Tóni hangját, és már
lépek is hozzá. Előnevezni bizony jó dolog, állapíthatom meg sokadszorra…
Háromnegyed nyolc van, de a korábbi évek ilyenkor már szokásos melege helyett most
kabátos, néha borzongó embereket látok. Mégis megkockáztatom egy pólóban az
indulást – és be is válik. Igaz, ebben a táj gyakran besegít… már most is.
Emelkedővel kezdünk ugyanis elég hamar, és máris a Pálos
kolostorrom tűnik fel, a megszokott hölgyekkel – és a megszokott minőségi Túró Rudival.
Szánunk egy kis időt az épület-maradványokra: egyedi hangulata, varázsa mindig
megfog.
Adriennel futunk össze, és megyünk is egy ideig. Pechére. Az
Örsi-hegy tetején lévő négyes elágazásnál ugyanis malőr történik. A kék jobb
szárán mennék, de ketten is erősítik, hogy a bal lesz a jó. Én meg elfogadom –
ahelyett, hogy ránéznék a zsebemben lévő track-re. Le is zúgunk csodálatosan
Badacsonyörs első kertjeiig. Na, az már végképp kiveri nálam a biztosítékot, és
(végre!) előkerül a térkép is. Leszedek pár csillagot az égről (meg saját
magamról a keresztvizet), és mehetünk. Vissza. Ami itt most egy durva emelkedőt
jelent. Megtesszük, és közben jó féltucat embernek elmondjuk, hogy: ti is
eltévedtetek! Többnyire jönnek vissza, de vannak hezitálók, egy srác meg váltig
állítja: ez a jó út (később találkozunk, és belátja, hogy tévedett).
A második kék és a második ereszkedés már sikerül.
Leérkezünk a szőlőkhöz, megcsodáljuk a távoli Hegyestűt, és ígéreteket teszünk
neki közelebbi találkozásra – csak pár órát kérünk ehhez… Követjük a kéket –
akkor is, amikor jobb-balos vargabetűt tesz. Ez itt nem általános: a nagy
többség kiegyenesíti. Mosolyog is Dani, amikor utolérjük kettősüket Anitával:
ti is útvonalkövetők vagytok? Persze, nekik sem szokásuk a kispistázás… Aztán
hamarosan feltűnik szemből a Csobánc, balról meg a Tóti.
Ez utóbbira igyekezünk, további bemelegítés gyanánt. Kisebb
jubileumom: 15. alkalommal csodálhatom meg a 360°-os panorámát. Fikarcnyit sem
csökkent a varázsa! Bárcsak még sokszor törölhessem a homlokom itt fent… csodálva
a Balaton csillogó víztükrét.
Fantasztikus a mai panoráma! Fúj a szél, tiszta és hűvös a
levegő: remekül ellátunk messze, messze. Márk, a sasszemű sorolja is a
csúcsokat (még alpesi hegyeket is) – nekünk Zolival illik megelégednünk a
közelebbi látványokkal is. Szerencsére akad bőven: engem ma a Gulács fog meg
leginkább.
Gond nélkül leérkezünk, az ismétlős szakasz után (sok
ismerőssel) hamarosan Salföld tűnik fel. A Major állatai már annál is előbb!
Lovak, szamarak, tehenek és birkák – van itt minden.
Igaz ez az ellátópontra is: enni- és innivaló, méghozzá
minőségi, finom és bőséges. Remek krumplis pogácsa, valódi gyümölcsszörpök, meg
kiváló almalé. Ez utóbbiból fröccsöt is kapok az útra: hajrá, tovább!
Tibort üdvözölhetjük: mosolyogva mutat egy mosolygó
Krisztus-szobrot. Elbeszélgetünk kicsit – és máris Kékkúton találjuk magunkat.
Egy barna srác vetődik hozzánk – és marad is velünk mindvégig. Csendes, de
mégis barátságos… ragaszkodik is hozzánk, de sokszor csak pár méternyire követ.
Néha elbeszélgetünk, de tartózkodó… Furcsa, de végül is jól megvoltunk a célig együtt.
Vele érkezünk Kari bácsi pincéjéhez is. Igen, a túrának is nevet adó
szőlősgazda birtokára, ahol a megszokott terülj-asztalka fogad most is. Meg a
zenészek: muszáj lefotózni őket!
Négyféle kenyér, szmájlikkal, almalé, bor vagy fröccs?
Mindenki eszik-iszik: feltankolunk a maradék negyven-valahány kilométerre.
Aztán kerüljük a hegyet, északról, és élvezzük a kiváló panorámát. Szalagozás
kísér, mint máskor is, ha nincs turistajelzés: megbízható, gondos munkát
végeztek mindenütt.
Leérkezünk a műúthoz, picit követjük is, de nem sokkal a
Theodora-forrás után elhagyjuk ismét. Újra a hegyek felé vesszük az irányt, át
a mezőkön, a sík medencén – Az Idő Tanösvényén.
Mindszentkálla a cél, de előbb közbeiktatjuk a Kerekikáli
templomromot is. Ehhez is járul némi aszfaltozás, oda-vissza. Lacit köszöntjük
első hatvanasán: szorítunk neki. Aztán bemegyünk a kis dombra, ami felfelé
egyáltalán nem „kis domb”. Szuszogtató kaptató tetején nyomhatunk egy pecsétet
magunknak, és most már tényleg jöhet a falu.
Meg persze a felette magasodó Kopasz-hegy. De szépen is
látszik fent: ott, a templomtorony felett magasan. Na, ez a templomtorony
csodálatosan össze tud zsugorodni, ígérjük Márknak. Nem is kell más hozzá, csak
ez a 363 lépcsőfok meg egy kis tekergés még a tetőn.
És lám! Az említett torony makettá válik tüstént. Előbb
persze a nyugati irány kilátása ejt rabul – lévén, hogy azt „kapjuk” először. A
nagyszerű Tanúhegyek, akiket remélhetőleg három hét múlva újra (és egészen
közelről) üdvözölhetünk.
A kereszthez érkezünk, megkapjuk a pecsétet, és elgyönyörködhetünk
ismét – ezúttal kelet felé. A fent említett Hegyestű valamicskét közelebb
került ugyan – de most meg szépen látható, mekkora karéjt kell pluszba
megtennünk, hogy odajussunk. Az érzés azonban lenyűgöz: hihetetlen, micsoda
távolságokat képes egy ember megtenni puszta gyaloglással, órákon át.
Hát akkor hadd szóljon! Kis kocogás is belefér a
visszavezető úton, majd kert alatt kerüljük a falut, a temetőnél viszont rövid
szünet: vízvétel jön. Sok kilométer jön forrás és ellátás nélkül. Az előző évi
hőségnek szerencsére nyoma sincs, de víz akkor is kell! Aztán máris itt a
Kőtenger… ezúttal egészen békés állapotban. A hűvös, szeles idő miatt lehet, de
szinte teljesen üres az egész terület, pedig máskor itt… hajjaj, néha lépni is
alig lehet. Autók és kirándulók garmadája – most viszont csend és üres utak. Ki
is használjuk, és a populáris tanösvényen megyünk, sőt: Márkot még az Ingókőre
is felküldjük.
Nem maradhat ki számunkra a Velétei palotarom sem. Megtesszük
ezt a kitérőt, sőt: a szokottnál több időt szánunk erre is.
Aztán búcsú Szentbékkállától is, immár végleg. Persze
felidézzük Márkkal a két héttel ezelőtti Pirkanc túrát is – mint ahogy a
következő kilométereken többször is.
A Keleményes-kőnél különösen igaz ez. Az akkori kellemes
tejföl helyett most remek kilátások kecsegtetnek. Élünk is vele, amit jó
összekötni egy kis levegővétellel…
Aztán folytatjuk a tetőn, előre. Itt szint kevés van –
mintha egy fennsíkon járnánk. A kilátás többször is pazar, de vajon lehet-e ezt
megszokni?
Állítólag a kő-mező energizál is. Hát, nem tudom… hogy
vizuális élmény, az biztos. Így eső nélkül majdhogynem furcsák.
Az Eötvös-kilátó következik, almával, de idén gyerekek nélkül.
Viszont itt is kilátással! És Márk se üti be a fejét, szóval: minden rendben
van.
Elhagyjuk a Vaskapu-árok letérőjét, és vele együtt az OKT-t
is. Sárgák jönnek: háromszög és kereszt, meg a hegyi tavak. Némelyiknél
hihetetlen mértékű béka-koncerttel! Jót tett nekik, úgy látszik a néhány eső –
van, ahol némi víztükör is csillan.
Aztán – nincs mese – jönnek a kilométer-faló szakaszok. Fel
a Kapolcs-közeli Alsó-erdőhöz, majd ott forduló, kód – és irány le,
délkeletnek. Itt már folyamatos a napsütés, és egyre melegebb is van. Andrea és
Attila tűnik fel, Vera és Gábor társaságában: örülünk, váltunk pár szót. Aztán a
Virágos-rét, ám a korábbi szalagozott kitérő változatosságot hoz, mert idén
megint részünk van benne. Így hát feljutunk a Magyal-tetőre is, ahol kijut egy
újabb panoráma.
A balatonhenyei fröccsről megint lemondhatunk – de az is
lehet, hogy hosszú időre? A kocsma és bolt felújítása még tart, és az EP-t sem
itt, hanem kissé távolabb találjuk. Müzli van, ivóvíz azonban csak a kék nyomós
kútból nyerhető. Azzal viszont mi már megjártuk, így hát nagyon megörülünk,
amikor egy hölgy rögtönzött asztalkájáról finom bodzaszörpjét kínálja. A falu
végén pedig (hú, bárcsak kislányom itt lehetne!) kiscsikó látványa szerez
örömet.
Sárga sáv, eszünk pár falatot. Nyílt mezők maradnak el, és bizony
még mindig nagy a meleg. Feljavított út fogad Monoszló előtt, aminek
határozottan örülök, mert a talpam nem az igazi – konkrétan elkezdett fájni.
Nem vigasz, de útitársaimnak is. A falu hamar elmarad; szegény templom egyre
szomorúbb látványt nyújt, pedig kapuját továbbra is érdemes megcsodálni.
Kezdődjék a Hegyestű hódítása! Megérkezik a Balatoni kék a
sárga mellé, majd aszfalt, és szépen fel is kanyarodunk a parkolóba. És még
tovább: ezen a túrán a lépcsősor is kijut élvezetként. Meg persze a csúcs, a
kilátással együtt.
Nem beszélve az ellátásról: nápolyi és borocska, almalé és
szóda is előkerül a barátságos pontőröktől. Utóbbi kettő keveréke igencsak
üdítő (majdhogynem életmentő) jelen helyzetben. Mert itt még mindig tartja
magát a (reggel aligha sejtett) magas hőmérséklet…
Tovább a fonódó jeleken, de aztán a borókásnál a kék elmegy
Tagyon felé, mi pedig leereszkedünk a sárgán, szőlők között. Kis kanyargás, kis
aszfalt, de aztán a forgalmas út mellett eljutunk a letéréshez. A kék hosszú
egyenese előtt még kattintok egy búcsú-fotót a Hegyestű felé, aztán bevetjük
magunkat az erdők közé.
Meglepően hamar átjutunk ezen a hosszú szakaszon – igaz,
kiválóan elbeszélgetünk közben. Aztán gyönyörködünk a közeledő tanúhegyek
látványában: nyugat felé tartunk, az ég is szép látványt nyújt. Mert a nap
azért már lefelé tart, és így hűvösebb is lesz. Meg sötétebb – bár még bőven
világosban jutunk ki a Sóstókáli templomromhoz. Itt is önellenőrző pont fogad,
és a pecsételés hamar megtörténik. Kis fotózás a romoknál, és indulhatunk
vissza a tanya felé.
Kővágóörs is igen hamar elfogy, ám a falu vége felé Zoli
öcsém egy (eddig nem felfedezett) kék nyomós kutat vesz észre. Még itt is igen
örülünk a friss víznek! Meg is lódul a csapat újra, húzunk a piroson, és nem
kell sok idő, hogy a Fülöpi-hegyre, a Millenniumi kilátóhoz érkezzünk. Pompás
vörös kőből épült egyedi sziluettje most is megragad, és gyorsan letudjuk az
utolsó szinteket. A pecsételés is fent van, de a kilátás meg pláne… Ami nyugat
felé egészen lenyűgöző – mert a nyugat most szó szerint értelmezendő, Csobánc
felé.
Lépcsők, ereszkedés, ami betonon, majd aszfalton és
mélyútban folytatódik. Háttért a Balaton ad hozzá; csodaszép színekkel nyűgöz
le most is.
Kanyargás utcákban, letérések és az utolsó utáni szint, a
felüljáró… Beérkezés, gratulációk és díjazás. Célgulyás, lazítás és
beszélgetés. Vera is megérkezik: megköszönöm újra a Hegyestűnél kapott
tapaszokat. Tóni bukkan fel kis családjával, Pistivel és Zolival is váltok pár
szót. Jól esik egy kóla és egy kávé is, de aztán indulunk haza. Márkkal szomorú
mosollyal, de lemondunk a másnapi zalai túráról: helyette pihenés és főleg: lábápolás
jön. Viszont megint sikeres Káli 60 TT teljesítők lettünk. Tényleg!