Sziasztok, Emese
vagyok, ezúttal a Lővérekben jártam apával. Panorámákról szólt ez a teljesítménytúra,
és tényleg sok szép kilátópontot érintettünk, pedig az idő elég borongós volt.
De nem áztunk meg, viszont jártunk egy Boszorkány tanösvényen, ami nagyon-nagyon
tetszett! Voltak máshol is játszó helyek, és végigjártam szintidőre a túrát,
pedig le is sérültem közben.
Ezt a sárga-zöld vonatot imádom! Villanyos, kényelmes és
gyors. Mindenképpen ezzel akartam jönni Sopronba, és így is lett – pedig ehhez
egy órával korábban kellett ébrednem, mintha az autót választottam volna. És
némi gyaloglást is jelent a rajtba, de az tényleg semmiség… ráadásul közben
finom falatokat is ettünk egy helyen. Az itteni evangélikus iskolából indulunk,
aminek örülök, mert én is olyanba járok. Ráadásul az udvaron van egy csomó
játék, mászóka és hinta is!
Kezdés után utcákon sétálunk, kanyarogva és újra kanyarogva.
Nagyon szűk lépcsőkön is megyünk felfelé, és mindig narancs-színű felfestett
nyilak mutatják az utat. Ez igen jó móka, mert olyan, mint egy labirintus-játék;
nekem tetszik. Egy lépcsőn templom mellett megyünk: a Szt. Margit plébánia kapuja
igazán szép! Aztán felérkezünk, és egy kis parkolóból hátulról, felülről is
megnézhetjük. Ez az első panoráma a mai napon – elkezdjük számolni.
Zegzugos utcák után az első ellenőrző pontra érkezünk: Villa
Mimi a neve, és fényképezünk, mert nem találjuk a pecsétet. Aztán egy családtól
megtudjuk, hogy pedig volt… csak nem vettük észre.
Egy jó kis lejtőn ereszkedünk le, és itt is villák vannak,
amikkel persze nem enni lehet, hanem ezek régi, nagy és szép épületek.
Apa itt mesél a Lővérekről is, ami igazából Lőverek. Közben
megnézzük a második, harmadik panorámát is. Néha a házak vagy villák között
kell kinézni ehhez, de azok mind szépek, meg a kertjeik is.
Bekanyarodunk egy parkba, ami Citadella névre hallgat. És
itt játszótér is van! És pontőrök, ahol pecsételek, és kapunk finomságokat is.
De én inkább egy játékra figyelek fel, amivel földet lehet markolni. Apa nevet,
de engem nem zavar, hogy fiús, mert nagyon tetszik, és jól eljátszok vele.
Megígértetem vele, hogy ide máskor is eljövünk, mert sok más
szuper játékot is látok. Az ötödik panoráma is megvan, de azért kár, hogy a nap
nem süt. A csúszdát persze még kipróbálom, mielőtt továbbmegyünk, és
fényképezek szép virágokat is.
Átkelünk az úton, és bebújunk az erdőbe, ahol szép zöld,
tavaszi fák vannak. Jót lehet itt futni, kellemesen puha a talaj is.
Aztán a szanatóriumhoz érkezünk, ahol papa volt pár éve
egy-két hétig, ezt megismerem. Innentől a kék háromszögön megyünk fel: ezen is
jártam már. Gyönyörű az erdő, és egyszer még őzet is láttunk! Jobbra, felfelé
szaladt; igazi élmény volt megfigyelni. És vannak az erdőben is játékok:
legjobban az tetszik, ahol egy fa hengeren kell átjutni, ami forog, és közben
egy kötélbe kapaszkodhatok.
Megint kilátópont: már a hetedik – ez az Altdorfer-emléknél
van. Kópházára látunk rá, ahol két éve túráztunk, meg messze, de arrafelé van
Szombathely is. A Fertő-tó persze nem látszik, a felhős idő miatt.
Emelkedünk felfelé továbbra is a zöld erdőben. Erről a
közelgő húsvét jut eszembe… Aztán jobbra kell kanyarodnunk, de itt is mindig
vannak jelzések, nyilak. A következő ellenőrző ponton (Dalos-kő) megint kapunk
ennivalót. Anya úgyse hinné, de zsíros kenyeret eszek, még hagymát is teszek rá
kicsit. És kapok ropit meg perecet is, a pontőrök pedig megdicsérnek.
Itt már másodszor metsszük a régi sípályát, megvan a nyolcadik
panoráma is, meg hamarosan a kilencedik is. Elmegyünk a TV-torony mellett, amit
már a vonatból jól megnéztünk, meg rajtolás után is: oda megyünk majd fel!
A tizedik kilátás fent lehetne a Károly-kilátón, de oda nem
megyünk fel. Voltunk már többször is, és lesz ma még, azt ígéri apa. Azért egy
fényképet készítünk egy keret segítségével, és indulunk lefelé.
Apa megmutatja a Boszorkány tanösvényt, ami igen-igen
szuper!! Minden megállójánál mókás játékok találhatók, és mindent kipróbálok.
Az összeset!
Együtt elolvassuk a táblákon a leírásokat, és az összes
feladatot meg tudom csinálni. Van, amit csak én, apa pedig nem! És közben
visszaelőznek bennünk többen is, de ez nem baj, mert ez itt annyira jó hely. És
bebújok a kis kunyhóba is, de aztán itt vége van, sajnos. Apa viszont megígéri,
hogy most már egészen biztos, hogy eljövünk ide újra, együtt, anyával.
Sajnos, nem csak a tanösvénynek van vége, hanem apa
telefonjának is. Lemerül, és nincs töltője – innentől nincs fényképünk. Pedig
most egy emlékműhöz érkezünk, ahol apa mesél a hős soproniakról, és hogy miért
nevezik ezt a Leghűségesebb városnak. Elmegyünk egy tanya mellett, aztán
igen-igen szép erdőben is járunk. Kaptatók jönnek, meg gyönyörű virágok, és
felérkezünk a Gloriette-kilátóhoz, ahol még apa sem járt eddig. És persze
sajnálgatja, hogy nem tud fényképezni…
Én meg nézem a futókat, mert most érkeznek az elsők - mert ez
a mai túra futóverseny is. Aztán ereszkedünk, és megbeszéljük, hogy mindig
jobbra térünk ki, amikor újak érkeznek. Aztán egy lejtő jön, ahol mi is
belefutunk. Itt történik meg a baj. Belelépek egy gödörbe, amit nem vettem észre,
mert falevelek takarták. Elesek, de a bal bokám fáj utána is. Csak bicegve
tudok járni, és apa aggódni kezd. Ki akar szállni, és azt mondja, visszamegyünk
a városba, és taxival elvisz a célba. Ezt nem akarom, mert akkor feladnánk, és
kitűzőt sem kapnék.
Rátámaszkodok, az sokat segít. Így megyünk tovább, miközben
a futók még mindig érkeznek és előzgetnek. Egyre kevésbé fáj, és amikor újra
házak közé érkezünk, már tudnék egyedül is menni, de azért jó továbbra is fogni
a kezét. Próbálgatja szegény bekapcsolni a telefont, de nem sikerül. Pedig itt
is szép panorámák vannak, de már nem is számoljuk… valahol félbemaradtunk vele.
Aztán leérkezünk az uszodához, metsszük megint a körutat, és újra erdőbe
bújunk. És egy kedves, ismerős hely jön: a Sörházdombi kilátó! Itt már többször
is voltam – legutóbb cserkészekkel és apával. Felidézzük az akkori nagy
hócsatát és hógolyózást. Most egészen más időjárás van: meg sem állunk az öt
emeletes kilátó tetejéig. Itt kisebb csoda történik, mert magához tér a telefon,
és sikerül pár fotót készíteni!
Lefelé már futni is szeretnék, de ettől apa elzárkózik
– persze örül, hogy ilyen szépen javul a bokám. Nem a megszokott úton megyünk
le: kicsit még mindig erdőben járunk. De azán visszaérkezünk a városba, és
kétszer is metsszük a ma már bejárt sarkokat. A végén virágzó tulipánfák között
haladunk, majd beérkezünk a célba. Gratulálnak a kedves rendezők, majd
kimegyünk megnézni a futók eredményhirdetését. És még egy jót játszok az udvari
játékokkal, mielőtt a vonatra kimennénk: ez egy szuper nap volt!
Kedves Emese
VálaszTörlésNagy öröm számomra hogy ilyen jól érezted magad és ilyen szép és tartalmas beszámolót írtál:). Sok-sok hasonló élményt kívánok neked és köszönjük apunak hogy elhozott. Jövőre visszavárunk:)
Üdvözlettel és szeretettel:Lederer György szervező
Köszönjük; megyünk jövőre is! :)
VálaszTörlés