Sárkány-völgyi teljesítménytúrák - ahogy én láttam...

Mégis lesz idén tavasz? Virágos, napsütéses, madárdalos? Kicsit még saras, változékony – de reményt keltő, várakozós, üde? A Sárkányok Földjén minden ezt ígérte. Lépten-nyomon érdekességek, látnivalók, új felfedezések. Meg a kimaradhatatlan és lenyűgöző Balaton, hát persze! A Felvidék csodái, a sok fantasztikus panoráma – természetesen a hozzájuk tartozó kihívásokkal. És persze az Edunál már megszokott kedves és figyelmes rendezéssel… soha szebb ünnepet!

Március idusán Nemesvámos a cél, természetesen. A két évente változó túrák most is igen sokakat csábítottak ide. Négy fős összeszokott csapatunk sem hagyta volna ki az eseményt! Fél nyolc, villámgyors adminisztráció (hála az előnevezésnek), és máris útra kelünk. Laci öcsém 33-as távot választott, Réka (külön, saját tempójában), illetve Ildi és én pedig a maratoni távot kezdjük meg. Dani szintén, akivel a rajtnál összefutunk: csatlakozik hozzánk, és együtt is maradunk a célig.

A kevés aszfalt nyílegyenesen visz ki a faluból: fel a Gyűr-hegyre. Kellemes bemelegítés, bár közben kissé szemerkélni kezd az eső. Egyelőre nem vészes, bár a terep már így is eléggé saras. Hullámzik is, unatkozni nem kell – főleg, amint a pompás hóvirág-mezők közé érkezünk. Ha megkésve is, de megörvendeztet bennünket bájos szépségével a kicsi virág: de jó is látni ilyen hosszú tél után! Az eső harmadik nekifutásra is csak szemerkélésig jut – itt aztán fel is adja… Hosszú, egyenes meneteléssel jutunk fel a Som-hegyre, hogy aztán a Sárkány-völgyi elágazáshoz ereszkedjünk le. Ez most távválasztó pont: elköszönünk Laci öcsémtől, aki egyenesen folytatja, mi meg jobbra fel.

Igen, újabb emelkedő, vonalzó-rajzolta nyiladékokkal, csendes, még mindig alvó erdőkkel. A Nagy-Som-hegyen is kódot írunk (ez ma már a harmadik), és zúgás le, újra. Vadonatúj, null-kilométeres cipőmet tesztelem: a terep (mondjuk így) nagy segítségemre van ebben… Aztán kiérkezünk az erdők közül, tiszta a kilátás balra-jobbra: utóbbi irányban a Kab-hegy tűnik fel két tornyával. Tovább haladva meg a Balaton! Ott elöl, messze, nagyon távol. Á, jössz te még ma közelebb! Vagyis… mi megyünk közelebb, bocs.

Hidegkút bukkan fel, meglátogatjuk a kocsmát és pecsétet kapunk. Ma már nyugatabbra nem megyünk, így hát visszafordulva elhagyjuk a falut, és erdők jönnek megint; puha, ragadós talajjal, amit akár sárnak is nevezhetnék. Szerencsére nagy gondot nem okoz: nem az a ragaszkodó fajta… 

Közben a Hidegkúti-séd kanyarog jobb kéz felől, meg újra hóvirág-mezők maradnak el. Zoli és Gábor húz el mellettünk: lám, kiváló ez a terep – futni is lehet! Újabb kód, újabb kanyarok és hullámzás a völgyben. Ami jelzés nélküli – de kiválóan jelzett, hiszen mindvégig remek szalagozás segít bennünket. Így jutunk ki a Nagy-mezőre, ahol már többször is jártam, csak keresztező irányban. Ez bizony a Nagy Tó közelítése, már szinte érzem az illatát!

Kijózanító balos kanyar, északnak: a névadó Sárkány-völgy következik. Gyuláékkal futunk össze, és máris zöld kereszt, meg meredek ereszkedő jön. Itt a Sárkány-lik! Hatalmas, zöld mohás sziklacsoport: roppant méltóságteljes és tiszteletet parancsoló. Alatta-mellette jelentős csoportosulás: mindenki kódot ír. A létszám nem véletlenül nőtt meg hirtelen: innentől szembe-forgalomra is számítani kell. A 33-as távosok érkeznek észak felől, amerre mi igyekszünk. Felfelé, megint – merthogy a Recsek-hegyre kell feljutnunk. Jóval könnyebb a dolgunk, mint nekik volt: kelet felől komiszabb ide jutni – mi arrafelé megyünk le.

Előbb persze pecsételés, szelet müzlivel és egy kis füsttel. No meg panoráma, nyilván: felkapaszkodunk a szűk, meredek lépcsőkön a Noszlopy-kilátóba, hogy aztán a Balaton fenséges látványában gyönyörködhessünk. Remekül megfigyelhetjük Tihanyt is: jók ma a látási viszonyok. 

Jöhet az említett folytatás, ahol Timiéket előzzük, és letérünk jobbra a pirosról: a zöldön lehet kiváló tempót tartani. A húszasok is erre jönnek: jókedvű korosabb társaságot hagyunk el. Aztán balos letérés, és kis kanyargás után megérkezik számomra A Nap Csodája. Hallottam már róla, alulról többször is láttam – feljutni viszont először sikerült.

A Koloska-sziklák teljesen lenyűgöztek! Meg persze a panoráma, a mélység látványa és borzongató érzése… A fenséges kőtömbök másokat is elbűvölnek, látom jól. Túratársak állnak meg, fotózkodunk és ámulunk.

Végül pedig leereszkedünk a föld-fa lépcsőkön a völgybe, ami továbbra is festői és szívet melengető. Innen már végig együtt megyünk a 33-as távval. Kis menedékházhoz lépünk – ahol a pecséten kívül ebéd is dukál (bár dél még picit odébb van). Kiváló pecsenyezsíros kenyeret választok, de aztán a csipkebogyó-lekvárosnak sem tudok ellenállni. Bűntudattal távozom: ezeket hamarosan elég magasra kell majd felvinni… A Koloska-forrás és a patak látványa persze eltereli figyelmemet. Meg a hangok is: a csobogó patakhoz a cinkék vidám dala párosul – hej, micsoda tavaszi hangulat!

Péter-hegy, nyugati irányból. Aki próbálta, nem felejti. A Balatoni Kék jelzésén meredeken kapaszkodunk fel, és beleadok apait-anyait. Eszembe jut néhány közelgő komoly kihívás, és ehhez mérten vagyok magammal kíméletlen. A hegy ebben remek partner, de a befektetett energia meghozza a gyümölcsét. Közben Veráékkal találkozom, de ez nem az a beszélgetős szakasz… Majd fent, a tetőn!

Ahol aztán – lám, meglepetés! – Laci öcsém mosolyog. Négy fős alkalmi csapatuk itt tart most, és élvezik a ragyogó napfényt, a kilátást – és hogy feljutottak. Mi hárman is pecsételünk, majd nekilódulunk. Hatalmas jó érzés az ereszkedés: megnyomom most is a tempót, és közben figyelem az új cipőt. Minden futó lépésem, kanyarodásom egy-egy élmény benne! Kicsit el is vétem az irányt, és majdnem berohanok egy vaskapun – de gyorsan korrigálok.

Csopakra érkeztünk! Ákosékat üdvözlöm, és Kék, továbbra is – végig a település felső „élén”: az Öreg-hegy alatt. Minden lépés élmény: a hatalmas víztükör alattunk, feljebb meg oromfalas présházak, szőlők; míves épületek és rendezett porták. Ereszkedés és máris itt a Plul malom: Ildivel a nyári Kék Balaton 100 TT emlékeit idézzük fel…

Adriennel váltunk pár szót, majd átkelünk a 73-ason és a Csonkatorony mellett átvágunk a kis parkon. Egészen sokat ereszkedünk lefelé, míg elérkezünk a Luki drinkbárhoz: újabb EP, frissítéssel. Roppanó alma és kupon jár: utóbbit kiváló Nivegy-völgyi rizlingre váltom, és felidézem magamban a – szintén feledhetetlen emlékű – Szentantalfa környékét. A simogató napsütésnek engedve pólóra vetkőzök, ami azért elég nagy változás az elmúlt hetek után...

Remek a társaság és a hangulat is, de menni kell. Húzzuk bele! Jöjjön a remek Csákány-hegy! Ősszel több túrán is felsandíthattunk az Endrődi-kilátóra – anélkül, hogy feljutottunk volna oda. Most pótolhatjuk eme fogyatékosságunkat, és meg is tesszük. A Péter-hegy után egészen laza menet, és elbűvöl a tavaszi környezet minden illatával, fényével és madárdalával egyetemben. A kilátó terasza pedig a panorámával: Istenem, én a Balatonnal soha nem tudok betelni!

Lent hátul megint pecsét, és jöhet az újabb ereszkedés. Elhagyjuk a kéket, szalagok vezetnek ismét – keresztezve a Tódi-mezőt, és annak néhol mocsaras-lápos vidékét.

Pirosra jutunk, ami a Király-kútig visz. Ennek felettébb örülök, mivelhogy innivaló terén meglehetősen csehül állok. A forrás aztán ezt a problémát kedvesen megoldja friss, hűs vizével.

A piros kör (majd pedig a szalagozás) a Nosztori-pihenőhöz visz. Pecsételünk, majd átkelünk újra a 73-as zajosan kellemetlen szalagján, és újból kellemes erdők csendje és békéje kíséri utunkat. Elágazásnál igazoljuk a letérést magunknak, és tovább, erdőkön át – hogy aztán a zöldön Veszprémfajsz közelébe jussunk. Parkerdő, újabb frissítőpont! Kedves fogadtatás megint – amihez ráadásul igazán különleges, kézi készítésű finomságok járulnak. Sós és édes falatok, hozzá remek forró tea… nem könnyű tovább menni innen, állapítjuk meg Gáborral, akivel itt futok össze. De vár a Kálvária-domb, nekiveselkedünk. Ez az irány jóval könnyebb feljutást engedélyez, mint a szembeni, amit már ismertem.

A kilátás itt is lenyűgöző: Felsőörs, Alsóörs – és persze a Balaton. Észak felé meg a cél: Nemesvámos tűnik fel. Leereszkedünk a stációk mentén, átjutunk a falun; kis aszfalt jön, de nem vészes, nem forgalmas. Jobbra megyünk, látjuk is a következő pontokat: Balácapuszta előttünk bukkan fel. Sajnos ki kell, hogy hagyjuk az ingyenes látogatási lehetőséget: pecsét és máris újabb pecsét. Ez már a Fajszi templomromnál: bizony, tényleg nagyon romos, állapítjuk meg. Visszatekinteni azonban itt is érdemes: a magunk mögött hagyott Kálvária-domb egészen pazar látvány. Akárcsak az ég alja, ahogy lassanként lebukik a nap...

Mezők mentén jutunk a római kori halomsírhoz. Végigjárjuk a kör alakú kő-építményt, de kód nincs. Ezt erősíti meg Józsi bácsi, Norbi és András is, akiket itt érünk utol. Nosza, pár kép igazolásul, és így együtt ballagunk be a célba. Ahol aztán kiderül, hogy „elfújta a szél” az utolsó kódot – de Edu fotó nélkül is hisz nekünk… Pazar jelvényt nyújt át a kézfogás és gratuláció mellé, meg szép emléklapot.

…Épp csak megcsodálom őket, és már írom is az újabb nevezési lapot. Igen! Ildivel elhatároztuk, hogy csinálunk még egy három és feles távot is (ha már itt vagyunk). Könnyebben múljon az idő, míg a többieket várjuk… Többségében Nemesvámost járjuk körbe, de Edina gondolt a terepre (és szintre) is… Kopjafánál, egészségháznál írunk kódot. Azazhogy: rajzolunk – itt ez az elvárás. Ildi szerencsére átvállalja ezt a feladatot, amit nem győzök köszönni… Aztán a Vízmű, már lakott területen kívül – és a reggel már meghódított Gyűr-hegy következik. Onnan ereszkedés vissza, még egy kód, és hátulról érkezünk. Utolsó EP-nk egy nagyon kedves szakaszon található: minden megszületett gyerek egy fát kap a kis ligetben, névtáblával. Edináék kislánya fájánál – stílszerűen – fácskát kell rajzolni, és így fejezzük be ezt a kis 38 perces körünket. És micsoda szép jelvény jár ezért is! Fehér szívecske, benne zöld sárkány. És az emléklap is sárkányos… Na, ha ezeket kislányom meglátja otthon…

…Épp csak megcsodálom őket, és már írom is az újabb nevezési lapot. Igen! Ez már tényleg a levezető futam, örömködés, poén és miegymás… Hatszáz méteres teljesítménytúra, kacagunk és indulunk is. Megkerülünk egy tömböt, és – végzünk is. Újabb emléklap, újabb kitűző… újabb sárkányok. És lám, Laci öcsém a sorban, a befutók között! Na, az időzítés nagymestere megint brillírozott! Réka is itt ül már… nekiveselkedünk hát a kiváló lencsegulyásnak, és igazán kellemes hangulatban köszönünk el mindenkitől.