Tekeres-völgyi maraton 42 TT (és társai) - ahogy én láttam...

Veszprém egy völgybe épült – de városon belül komoly szintkülönbségek is vannak. A környék pedig a Bakony szelídebb része – ám meghökkentő emelkedőket is talál, aki keres. A rendező egyesület megtette ezt a szívességet az indulók számára: a Tekeres-völgyi maraton (és a hozzá kapcsolódó teljesítménytúrák és séták) remek lehetőséget biztosítottak sok-sok ember számára: március idusát a természetben köszönteni.

Nemesvámos, reggel hat óra, Ildivel nekilódulunk a hét kilométernek. Persze nem ezért – nem csak ezért jöttünk idáig. De éltünk a lehetőséggel (itt is köszönet érte!), és a maraton előtt hamar szeretnénk ezt is letudni. Még egy túra, még egy kitűző, meg egy kis jó bemelegítés az előtt… Magunkfajta örül az efféle lehetőségnek: hajrá! Mire a „hazaiak” megérkeznek, be is futhatunk… Ők ugyanis négyen együtt jönnek majd – de nagyjából még csak elindultak mostanság. Én viszont itt vagyok: kis családommal Veszprémben megszállva könnyen vigéckedek…

…Akikkel már tegnap, csütörtökön este is túráztunk egyet. Rendező szintúgy az Édesvíz egyesület (és Edina), de ez egy éjszakai városi séta – emiatt csempésztem be ide egy előző esti fotót. Remek alkalom volt! A szépséges város sok-sok látnivalója, a kivilágított épületek, a lenyűgöző panorámák nagyszerű élményt jelentettek nekem is. Hát még Emesének! Kitartott a pici lány mindvégig: több mint 16 kilométert jártunk le (anya féltávnál kiszállt, tervezetten). Húsz kérdés, izgalmas helyek, fejlámpázás… és gyönyörű fém jelvény a végén... De térjünk vissza a bemelegítő hetesre!

Kellemes emelkedő a Gyűr-hegyre, tényleg bemelegít. Gyönyörködünk a napkeltében, aztán bélyegző, jobbos, majd balos. Kifelé megyünk, megint pecsételünk, aztán egy tanyánál aggódunk. Szerencsésen tovább megyünk; a kutyák a kerítésen belül maradnak, csak a hangjuk nem… Egészen kellemes ösvények, gondozott erdők, kanyargás. A Som-hegyre most nem megyünk fel, mint tavaly, hanem visszafordulunk. Aztán be az erdőbe, a Katrabócza tanösvényen: itt egy ammonitész-lelőhely található. Csiga formájú ősi lény: megint okosabb lettem picivel… És újra előttünk-alattunk a falu! Immár ragyogó napsütésben érkezünk a Tündérligetbe. Utolsó EP: a község minden újszülöttnek fát ültet ide: megható gesztus!

Ildi ismerős kék dzsekit vél felfedezni előttünk, a rajt-célnál. És már csörög is a telefonom: hát ez hihetetlen – elég, ha hátra néztek, fiúk! Tesóim (az időzítés nagymesterei) éppen megérkeztek – Réka és Márk társaságában. Utóbbiak a gyors nevezés után neki is lódulnak; mi még kicsit időzünk. Átváltunk maratoni távra, zsákot is veszünk magunkhoz… és így négyesben vágunk neki. Víztorony, Likas-domb, bivalyok – igen hamar átkelünk a főúton. Mindeközben szigorú szembeszél hátráltat, de a kék ég és a napsütés derűre is okot ad. Aluljáró a nyolcas főút alatt, és máris Veszprém járdáit koptatjuk. Elhaladunk a tegnap esti rajthely előtt is, jöhet a Belváros: Óváros-tér!

Lenyűgözően szép ez a környék. Az volt tegnap este, kivilágítva is – most meg teljes fényben, pompájában láthatom újra. És persze fel a várkapun át, István és Gizella szobor-párosát sem hagyjuk ki. Lépcső le, Benedek-hegy, újabb kilátások – és sok-sok ismerős!

Remek a hangulat, megtaláljuk az összes kódot, az eldugott, nehezen észrevehetőket is… És persze nem győzünk fotózni: még egy távoli, még egy panoráma… Az égen rohanó felhők változatosságot hoznak, persze némi aggodalommal is. Esőt csak a délután második felére ígértek a szakemberek – mi meg bízunk bennük.

Veszprém patakja, a Séd, és annak partja jön – meg a viadukt, felette. Ahol tegnap este jártunk: fent is, lent is. Mekkora élmény volt! Most is jó itt, persze: kiváló a társaság – így a hangulat is; hamar egy fotóra is összeállunk.

Komoly kaptató jön, fel az Állatkert szintjére. Kerítése mellett gyűrjük a néha meglepő emelkedőket, közben meg mindenféle dínókat láthatunk. Aztán itt a Gulya-domb, meg a kilátója is – pár lépés kitérő: persze hogy megéri odalépni.

Készítek pár fotót, de már a Gizella-kilátóra gondolok – hamarosan ott is terem kis csapatunk. Egészen kivételes vas-szerkezete (és nyolc szintje) magával ragadó. A panoráma szintúgy! Gyönyörködünk – igaz, még tovább haladva is: sok a szép kilátás, meg kell hagyni.

Zsenge, friss fű, zöldellő füzek, kanyargó út. Közben újabb EP: a Lackó-forrás ezúttal száraz, de a kapott alma kárpótol. A nyolcas főúton gyorsan átkelünk, magunk mögött tudhatjuk zaját a piros jelzésen haladva. Sziklák és mélyedések jönnek, ez már az Ördögrágta-kő és környéke. Két éve itt volt az EP - most csak pecsételünk. Aztán Lacitól el is köszönünk: ő húszas távra jött, itt elválnak útjaink. Teljesítménye egyáltalán nem elhanyagolható: ledolgozott éjszakás műszak után vállalta be ezt a túrát...

Jöhet a nagy rét - meg a nagy szél! Durva, azt kell mondjam. Nagy öröm a szemközti erdősáv, de aztán újra nyílt terep jön. Utána meg Csatár (szőlőivel-gyümölcsöseivel), és a róla elnevezett kápolna és hegy.

Ott pedig újabb kilátó, újabb panoráma: a Cholnoky-kilátóról végig pásztázzuk a jól ismert nyolcas út vékony szalagját. Távolabb pedig szépen kivehetők a Magas-Bakony hegyei – a Papod, sőt, a Kőris teteje is!

Gyors, majdhogynem meredek ereszkedés. Leérkezünk a Séd partjára, sok-sok hóvirág mellett haladhatunk. Igaz, már levirágzóban vannak, de közben a medvehagyma is megjelent. Öcsémnek segítek be kicsit: ő kedveli, visz pár marokkal.

A Malom-hegy tövénél vagyunk, és (mi tagadás) kajánul elmosolyodunk Ildivel, ha felnézünk rá. Zoli még nem tudja, miféle jóság vár itt ránk – de majd csak visszafelé. Most ellátópont kínál mindenféle finomságokkal – lám, Márk is itt gyűri a falatokat. Utolérésről mégsem beszélhetünk, mert mi éppen érkeztünk csak, ő meg indul is tovább Réka után. Akit aztán – hosszú rét menti gyaloglás után, a Vár-hegyet megkerülve – utolérünk.

Ez azonban már a Tüses-völgy. Ismerem – csak másképpen. Edu ezt a szakaszt megfordította a tavalyelőttihez képest. Szépsége nem csökkent, de a nehézsége így némiképp igen… Hát, bizony nem mindegy, lefelé zúgunk egy szakaszon (mint akkor), vagy szuszogva kaptatunk fel. Nem is akárhová: mai legmagasabb pontunk vár fent, a Miklós Pál-hegy (488 m). Mi tagadás, megdolgoztat – némely szakasza egészen meredek. Annál nagyobb öröm persze felérkezni: így van ez a Dr. Májer Antal kilátónál is. Odafent meg pláne… lenyűgöző a panoráma mindenfelé: szerte a Bakony gyönyörű hegyvidékére.

Márk itt végképp hozzánk csapódik, innentől már mindvégig. Együtt ereszkedünk tehát le, az egészen különleges Szentgáli tiszafás ösvényein keresztül.

Az örökzöldek, illetve az alattuk pompázó medvehagyma-mező hangulata és illata kísér sokáig. A húzós ereszkedést meg is kocogjuk kicsit, és máris itt van Bánd, Ildi faluja. Egy gyors üdvözlés férjének, majd át az új játszótéren, és íme, itt az Esseg-vár!

Kódot is írunk, de körül is járjuk, megcsodáljuk: a fiúk először látják. Falai romosan is impozánsak, de kitérünk a három kereszthez is, hogy onnan is végig tekintsünk a tájon.

Futás lefelé, csaholó kutyák közt, de gond nélkül. Főutca, kocsma: ellátópont ismét. Nem is akármilyen: az itt már megszokott házi sütik ínycsiklandó kínálata fogad, meg egy kupon italfogyasztáshoz. Eszünk-iszunk tehát, szerelvényt igazítunk, majd elhagyjuk a templomot, szép tornyával. Falu végén még egy kód, cukorkával – közben meg Mádl Ferenc (a község szülötte) szobra mellett is elhaladunk, és jöhet a hosszas ballagás, immár visszafelé.

Ez volt ugyanis a legnyugatibb pont – és majdnem pontosan a féltáv is. Sok szinten túl vagyunk, de a Malom-hegy ott vigyorog előttünk. Addig még bányákat mellőzük, meg persze a nyolcas főutat, míg a márkói völgyhídhoz érkezünk. Visszatérünk a ma már megjárt ponthoz is, ahol pontőrök már nincsenek, csak a zuhatag, meg néhány eltévedt túratárs.

Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell! Igen, a Malom-hegy, most már ő következik. Nem a tavalyelőtti szalagozott szakaszon – most egy másikon: Ildivel kíváncsian várjuk, milyen lesz itt? És nekivágunk.

Szeretjük a fákat, szó nincs róla. Meg is fogadjuk Edu kedves tanácsát, és néha tényleg ölelgetjük őket…

Szigorú szakaszok, majd meredek kaptatók, esetenként pedig komisz részek. Ezek váltogatják egymást, igen. De egyszer minden véget ér: a tető, majd a tisztás csodálatos panorámával kápráztat el. A meglepetésről pedig egy másik Márk gondoskodik: Ildi nagyfia lóháton (!) jön szembe. Ennél már csak az hökkent meg még inkább, hogy azon is megy le…

Hosszú-hosszú ereszkedés jön, kitűnő beszélgetős szakaszokkal. Így megyünk le egészen a vicces nevű Józan-dűlőig. Sok-sok frissen nyíló virágot látunk közben: március idusa van, nincs mese!

És hát így, bőven harminc kilométer után (ami nekünk Ildivel ugye mindig héttel több), lassan nekivágunk a névadó Tekeres-völgynek. Egy elágazásnál észnél kell lenni, de a jelzések – mint egész nap – most is kitűnők, egyértelműek. Hamarosan Erzsiék üdvözölnek bennünket, méghozzá közel sem üres kézzel! Igazi dínom-dánom az asztalon: sós és édes sütik, fantasztikus kézműves sajtok, meg bóléhoz hasonló forralt bor, gyümölcs-darabkákkal. Huh, innen nem könnyű tovább indulni – de aztán leereszkedünk újra az említett Tekeres-völgybe.

Ahol sok túratárssal – sőt, egy könnyű lovas kocsival is találkozunk. Meg persze a látványos völgy, hatalmas szikláival, szurdokaival többször is megállásra, csodálkozásra késztet. Az esőháznál újra kód (ma már a sokadik), és mehetünk tovább.

Tisztásra érkezünk ki, majd újra erdők, sziklák. Hatalmas fa-matuzsálemek állnak itt, de a földön fekve is látunk komoly, masszív, már élettelen példányokat is.

Néhány eltévedt túratársat segítünk még ki, aztán jönnek a rétek és mezők, hosszú egyenes ösvények – és a finoman szemerkélni kezdő eső. Nem nagyon, de a lépteket azért meghúzzuk. És be is jutunk a célba; csuklya nélkül, szárazon. Megkapjuk a díjazást (mi Ildivel duplán is); nagy az öröm. Kis családom már itt vár – és Emesét egészen könnyen ráveszem, hogy a tegnapi jelvény után beszálljon közénk még egy lazulós-poénos 1,8 km-es Csiga-biga túrára is. Így hát négyes csapatunk vele kiegészülve ezt a kis távot még letudja, és közben sokat megtudhatunk az állatkert cuki lakóiról… Persze nem maradnak el a pecsétek sem, és megnézhetjük a római kori halomsírokat is Balácapuszta közelében.

A lencsegulyás idén is finom, a sok-sok ismerős és oda-vissza gratulációk meg jólesők. Még egy utolsó közös célfotó a teraszon… Ha jól számolom, hatan 15 jelvényt/kitűzőt gyűjtöttünk be 24 óra leforgása alatt. Jó volt eljönni, köszönjük! Jövőre újra a sárkányoké lesz a főszerep az idei (páratlan évi) csigák után – szeretnénk megint eljutni ide!