A közismert eseményt
nyáron rendezik; hőségben, nyüzsgő sokaságban és tumultusban. Ám a táj szépsége
miatt is érdemes felkeresni a környéket! A hegyek-völgyek, sziklák és
kilátópontok, a helyi épületek – és persze maga a csodás természet is, mind-mind
megérnek egy felfedezést. Kiváló alkalom erre a békés, csendes tavasz-elő – és
a Művészetek völgye 36 teljesítménytúra.
Két évvel korábban
szerencsém volt a féltávhoz (azaz a 18 kilométeres verzióhoz), ezúttal aztán a
teljes kört is megismerhettem. Ablaktörlővel – és némi aggodalommal – érkeztünk
Laci öcsémmel Monostorapátiba, ahol sikeresen elcsíptük az éppen induló Ildit
is. Igen hamar benevezünk, megkapjuk Enikőtől a rajt-csokit, és hajrá! Itt
szerencsére nem esik, de meglehetősen borús ég alatt vágunk neki az első kilométereknek.
A kilátás azonban máris remek: nyugat felé a távolabbi tanúhegyek vehetők ki.
Atak és Szilos: a két fura nevű mező között megyünk, majd
erdők következnek. Jobbról a Bondoró magasodik: lesz még dolgunk egymással ma.
Észak felé tartunk, egészen jó utakon. Adódik ugyan némi sár, de könnyen
kezelhető, kerülhető mindenütt. Aztán meglepetésre a fák között egy…
tehéncsorda! Békésen legelésznek, kis bocikkal – kedves látvány.
Ezen a környéken – végre! - rábukkanhatok az idei első
hóvirágokra. Fura, de az előző túrákon még nem sikerült találkoznom velük.
Egy kulcsosházat mellőzünk, bár állapotából ítélve aligha
működik… Tábla jelzi: itt van jobbra a Bába-kút, később pedig a Jáva-kút.
Utóbbinál Vera és Áron párosa bukkan fel: jó utat kívánunk egymásnak.
Elmarad a Hat-halom, majd Ráskópusztát is magunk mögött
tudjuk. Megnyugszom: három éve itt hatalmas kutyák állták el az utat – most
békében folytathatjuk utunkat. Előttünk Taliándörögd – mögötte pedig a párában
a Kab-hegy vehető ki.
Az említett pára egyébként itt már nem bír tovább magával,
és szépen szemerkélve aláhull. Esik az eső, még ha csak visszafogottan is. Így
vágunk át a községen – megcsodálva két templomát…
… és sok szép lakóházát – a helyi jellegzetes építészet
stílusának őrzőit. Közben a Katica büfé is utunkba kerül: pecsételünk, és
megyünk is tovább, mivelhogy forralt boruk (mily fájdalom!) nincs.
Taliándörögd szintén aktív részese a Művészetek völgye
rendezvénysorozatnak. Erre sok jel utalt benn a faluban is, de a leglátványosabb
díszlet a községet elhagyva bukkan elő. A Szt. András templomrom hangversenyek
helyszíne is – mi most az enyhülő szitálásban csodálhatjuk meg.
Hosszú nyílegyenes szakasz visz át a Pityer-dombon a
Szputnyikig. Itt kódot írunk, de nem megyünk közelebb a hatalmas, távolról is
jól kivehető antenna-tányérokhoz.
Megcélozzuk inkább Öcs községet: aszfaltozás helyett a
kertek alatt mehetünk, szerencsére itt is jól járható utakon. Alig súroljuk az
aprócska falut, de az utolsó házaknák balról is, jobbról is kutyákra kell
figyelni erősen. Szerencsére baj nélkül hagyjuk őket (és gondatlan gazdáikat)
hátra. Aztán kis emelkedő visz fel, ahol még így párásan is érdemes körbe
hordozni tekintetünket a Völgy felé.
Forgalmas út szélén megyünk – de megnyugtatóan keveset.
Jobbra letérhetünk, és előbb ott, majd az út bal felén kísérhetjük azt
párhuzamos ösvényeken. Így jutunk le Pulára egy Y-letérőnél. Eddig mindvégig
kiváló szalagozás kísért, itt azonban hiányzik; jó eséllyel valaki leszedte.
Emlékeim azonban segítenek, és máris lekocogunk a Szt. Flórián-kápolna, majd a
templom felé.
Pula, buszmegálló: a két rövid táv rajtja – nekünk
pecsételőhely. No, és persze frissítő állomás! Gyümölcsök közül válogathatunk –
hogy Ildit idézzem: szilárd és folyékony változatban is… Előbbi csoportba a
narancs és többféle alma, utóbbiba pedig a barack és cseresznye tartozik.
Becsületesen megkóstolunk több ízt is, és nem mulasztjuk el a dicséretet és
köszönetet sem. Imrétől még egy „Téli túrák” ezüst jelvényt is bezsebelhetek.
Letérünk az aszfaltról, kis emelkedővel nyomába eredünk több
rövid távosnak. Aztán a Tálodi-erdő, ahol reményeim beválnak: nagy kiterjedésű
hóvirág-mező fogad. Balról pedig a Vázsonyi-séd kanyarog: mindig le tud
nyűgözni formájával, szépségével.
Kicsit hullámzik is a terep, és egy előttünk haladó
túratárstól megtudom, hogy itt egy földsánc volt: tényleg szépen kivehető a
nyoma. Jobbról egy orvvadász által elejtett szarvas teteme fekszik: egy
terepfutó srác rendőrökért megy. Így érkezünk a Kinizsi-forráshoz, ahol a
következő kódot írhatjuk fel.
Friss víz kóstolása-vételezése, pár fotó – és persze a
Tálodi kolostorromot sem hagyjuk ki.
Visszatérőben még egyszer megcsodálhatjuk a hóvirág-mezőt –
sőt, téltemető-szőnyeget is: látom, sokunknak okoz örömet a rengeteg apró virág
látványa.
Hosszú kaptató jön, fel a Som-hegyre. Gyors számolással is
legalább négy ilyen nevűt ismerek szerte e honban… de ez persze nem baj. A
tetőn kanyargunk kicsit, majd ereszkedés jön – és egy pompás panoráma a
Völgyre, ami most sajnos… nincs. Vagy hát legalábbis szerény, maradjunk
ennyiben. A hangulatot azért így is szépen átérezhetjük – az is remek dolog.
Alattunk Vigántpetend, ahová aztán hamarosan be is kocogunk,
kihasználva a kellemes lejtőt. Sétálunk a falun végig, ahol szintén
találkozhatunk a Művészetek völgye helyszíneivel. Meg persze itt is látunk
míves házakat, rendezett portákat, régi emlékeket.
Delelőre szól a harang, és lám, mi is éppen bekanyarodunk a FÖK
udvarára: ellenőrző- és egyben ellátópont is. Ohhh, az a pazar kenyér!
Emlékeztem rá előző évekről: Enikőék mindig nagyon megadják a módját. Előbb egy
zsíros deszka… de aztán kiderül, hogy házi baracklekvár is adódik. Degesz
állapotom aggódásra ad okot, ahogy nekivágunk a folytatásnak. Emelkedők jönnek,
és a második szeletet tényleg megbánom – de végső soron meg mégse…
Nah, nézzük inkább a tájat! Már amennyire látható: a pára és
a borult ég most sem kényeztett el – de legalább nem is esik. És a táj szép…
így is szép. Alant a kis falvak, aztán a mezők, erdők, távoli dombok-hegyek.
Erdőszélét követünk, majd kis füves emelkedő, és jöhet a
kirááály! Mármint a Király-kő. Addig meg remek hegyoldal, sziklák tövénél –
hatalmas kövek és kanyargó ösvény. Lenyűgöző látvány felnézni: szinte
függőleges a sziklafal. De… mi ez a dübörgés? Ez a moraj? Onnan fentről jön
talán?? Dermedten állunk, Ildi mutatja, kiált: Nézzétek!! Egy szarvas-csapat;
vannak legalább tucatnyian, ha nem tizenöt-húszan… Fent, legfelül, a sziklás
gerinc tetején vágtatnak el balra, majd – nyaktörő látvány! – robognak le a
mélybe.
Elindulunk lassan tovább, de még mindig a hatása alatt
állunk, erről beszélgetünk. Aztán tényleg itt a kő. Fenséges látvány – nem csodálom
az elnevezést (bár Laci szerint meg a koronára emlékeztető formája miatt
kaphatta). Akár így, akár úgy, de már alulról felnézni is élmény rá.
Hát még felmenni! Ehhez persze egy erős kaptató is
szükségeltetik. Megdolgoztat, de biztatom öcsémet: érdemes! Hozzáteszem:
kötelező is, hiszen ott is ellenőrző pont fogad.
Nem csak az: egyrészt barátságos pontőr, másrészt itt is egy
csoki, harmadrészt meg… Igen! Az említett panoráma. Bazaltorgonák, meredek
sziklafal – és kilátás, kilátás mindenfelé. Jó páran „itt ragadnak”
fényképezni, a tízeseknek megy ugye cél is… szóval, sokan csodáljuk az alanti
tájat.
Aztán jöhet az ereszkedés – egy ideig azonos szakaszon.
Óvatosabban és lassabban, mint az előbb, felfelé. Már csak így van ez az ilyen
kaptatókkal, ha még kicsit nedves is alatta a (sokak által kijárt) talaj… De
szerencsésen leérkezünk, közben a szembejövőkre is figyelünk – elengedjük a
felfelé mászókat. Péter is felbukkan, gyors pacsi; nem zökkentjük ki egymást a
tempóból. Enyhül a lejtőnk, kiegyenesedik az út: Kapolcs! Kert alól, ahogy kell…
és maradunk is ott. Ráér még a főút – majd ha muszáj! Addig (azzal
párhuzamosan) egy alsóbb, rejtettebb úton ballagunk – és fényképezünk. Mert
patak és hídjai, épületek és a pompás pázsit… mind azt kívánják.
Aztán persze mi is kijutunk, át is szeljük, és immár az
északi oldalon ki-felmegyünk a falu határába. Már itt is emelkedik, a réten
folytatja – az erdőnél meg aztán belecsap a húrokba. Szuszogunk fel a… Bondoró
alja nevű EP-hez. Ez elég vicces, de nevetni majd csak fent fogunk. Addig
megnyomjuk rendesen, a tetőről meg érdemes visszanézni: itt is érdemes, hát persze!
Van itt egy kis tó, ami most: nem látszik. Vagy csak nem
vesszük észre, de tény, hogy hamar a szemközti erdőben folytatjuk. Felírjuk az
utolsó kódot, és szintben, majd ereszkedve folytatjuk. Hogy aztán
kibukkanhassunk, és: Tanúhegyek! Fenséges látvány: a távolban, de pompásan és
elegánsan mutatják meg magukat. Boncsos-tető és Csobánc, Szt. György és Hegyesd…
fantasztikus! Ezek határozzák meg a maradék kilométereket is: emlékezés,
felidézések: mikor melyiket, hányszor és hogyan jártuk be… De jó érzés ez!
Aszfalt jön, nem kevés. Birkanyáj, előzések és aztán a templom.
Itt az iskola: cél, befutó! Sikerült, igen: az eltervezett hét órán belül (na
jó, két perccel…), remek hangulatban és maradandó élményekkel. Művészetek
völgye, Cats Egyesület: köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése